Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

57. TAUSZIG MÁRIA - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Miskolc, 1940. jan. 19. előtt] Drága Zsiga bátyám, már napok óta készülök írni, de vagy vendégekkel telt meg a ház, vagy más sürgős elintéznivalóm került, közben megint kötögetünk a finn katonáknak is — de most már nem halaszthatom tovább. Holnaptól kezdve főig. látogatás, utána estébe nyúló konf. — márpedig most követségben járok, hát fontos az ügy. A miskolci ref. központi egyház szeretné 1. felkérni egy előadásra. Ismerik az új KN-t, gondolták, a Ref. Ifjak egyesületében új kis tábort is találhatna — egy kis toborzó a lapnak sem ártana. Arra kértek hát, tudjam meg, vállalkoznék-e ilyesmire, mik a feltételei, és mely időpont felelne meg Magának. Nem hó végén, febr. első heteiben esetleg, mindenképpen a vasárnap - közönség szempontjából — a legmegfelelőbb. Szeretetvendégség keretében gondolják. Mihelyt határozott időpontot mond, hivatalosan, annak rendje-módja szerint kérnék fel. Gondolhatja, hogy magam igen boldog volnék, ha nem kapnánk kosarat: egy kicsit együtt lehetnénk. Nem hozhatná Magával Erzsikét is? Ha Leányfalu nélkülözhetné, az én vendégem volna. Tudja ő jól, h. szeretettel venném körül, jól érezné itt magát. 2. A finnek megint olyan nagyszerűek, <hogy> megint annyi örömöt okoztak nekem! Jó volna róluk is beszélgetni. így csak a vízkereszti cikkemet mellékelem — tudom, nem érdekli az egész, de egypár tárgyi adat talán igen, azért húztam vonalat egyegy fejezetke szélére. Ha van hozzá türelme, olvassa el, és szeresse őket! Mostanában olvasom Féja könyvét. Milyen kedvesen ismerős és épp azért drága nekem minden fejezete. Szép. Egyes részeknek különösen igen megörültem. 3. Talán emlékszik Ilmari Kianto nevére - Arvi barátunk sokat említette, Debrecenben értekezett is róla, igen szerette. Különös, igen tehetséges, embernek is, írónak is eredeti egyéniség. Suomussalmi közelében, óriási ősfenyvesben, <és> fehérhajú nyírfaerdő mellett, a Kianto-tó partján volt egészen egyéni, hangulatos, tágas villaszerű otthona. Ott született a legtöbb regénye. (Igen termékeny, a szegény nép életének mélységeiig lenyúló, erősen szociális érzékű, aranyos humorú író — Nyírő és Tamási keveréke északi kiadásban, az őserdő telepeseinek és zsellérnépének észjárását senki sem ismeri úgy, mint ő.) Oda gyűjtötte olykor-olykor író-barátait, fiatal rajongóit, onnan árasztotta el Finnországot sokszor elkeseredett, örökké elégedetlen, csípős és tréfás leveleivel (nekem is jutott belőlük egynéhány — igen érdekes, aranyos kifakadás, különösen a kor ízlése ellen, amely őt, az egyetlen nagy finn írót félreérti és mellőzi, anyagi nyomorúság közt felejti, remekműveit olcsó papíron nyomatja ki. A könyvek, amelyeket olvastam, persze pompásak, 1 — 1 részletkét le is fordítottam a Toprongyos Jóskából és a Vörös Csíkból). Nos, Kianto barátunk, akinél Arvi tavasszal utolsó boldog napjait élte — sível mentek ki hárman Suomussalmiba, ott a 65 éves Ilmari és 56 éves Arvi újból gyermekké lettek, egy Viena-Karjalai fiatalabb írócimborájuk volt a harmadik társ, jókedvükben azt írta Arvi, hogy Turjanhimóban (ez a villa neve) három ágyúszóval fogadták, de ha elmegy, majd hat fog megszólalni — most Muhosból írt. A suomussalmi csaták folya-