Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

mán orosz bombák porrá tették boldog, szép otthonát, ő maga csak a tollát, pipáját, a tarsolyát meg a kislányát mentette meg. Földönfutóvá lett. Arra kért, írjam ezt meg a magyar lapokban. Lehet, majd megteszem. Addig is, a Korunk és Hangunkban nem említhetné meg 5-6 sorban?! 4. Ha amúgy is ír, írja meg, szüksége volna-e egy kisebb Járventaus-tanulmányra? Akármikor megkaphatja, ha megmondja, milyen terjedelmű legyen, alkalmazkodom hozzá. Gondolom, Virág tervének jó szolgálatot tehetne egy ilyen ismertetés — én meg szívesen foglalkozom vele. Most aztán már csak várom a sok választ. Addig is szívből, melegen üdvözli Mária 58. MÓRICZ ZSIGMOND - LESZIH ANDORNAK [Budapest, 1940. jan. 19.] Kedves Barátom, jövő héten szerdán ismét Miskolcon leszek. Remélem, lesz valami mód rá, hogy nyilvá­nossággal is eldiskurálhassafk]. Hívd fel Enyedy Andor nagytiszteletű urat, ő meg­mondja, hol találkozunk. Lajost is köszöntöm, s vagyok, aki vagyok: Móricz Zsigmond Bp., 1940. I. 19. 59. MÓRICZ ZSIGMOND - RUTTKAY GYÖRGYNEK [Budapest, 1940. jan. 19.] Budapest, 1940. 1. 19. Kedves Barátom, Faust Imre elmondta, amit beszélgettetek, és én arra kérlek, hogy próbálj összekötte­tésbe lépni velünk élőszóval is, de írásaidon keresztül is. Most nagyon szeretném, ha eb­be a vitába beleszólanál, amit Kovács Imre és Erdélyi[!] Ferenc folytatnak most, az új­évi szám problémái körül. Következő vitaanyagunk a Féja Géza kultúrprogramja. Abból kifejlődött egy nagy problémakör a népfőiskolák körül. Ezt különösen sze­retném, ha összefoglalnád gondolataidat a dán, finn és más népfőiskola-tervezet alap­ján. Cél az, hogy megállapítsuk a népfőiskola értelmét és programját. Ezen a téren ná­lunk most a legnagyobb abúzus folyik, mert pl. Hódmezővásárhelyen négynapos kur­zus után bizonyítványt osztottak. Ezzel csak lejáratj[á]k a népfőiskola tartalmi értékét. Szeretettel üdvözöl barátotok

Next

/
Thumbnails
Contents