Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

se, feketét soha. Zöldségeken és rizsfen], krumplin, főtt tészta olykor: ezt nem adnak, derogál az erdélyi konyhának, ahol a vargabéles, e parasztétel, tele malozsával[! ], s a túrója is túróval tömve. Csak a kenyér gyalázatos. Féket [e], ragad, rosszabb, mint otthon. Savanyú. Persze muszáj sok emberrel találkozni, de mindenütt ugyanazokkal, tanárokkal főleg: ez az én rétegem. A grófok most nem jönnek utánam, mint régebbi erdélyi útjaimon, az akkor ifjak most főispánok, s most már tájékozódva vannak. Toldalagi Józsi elment az utcán, s nem is köszönt, hanem bement a kollégiumba, s ott keresett. Mihály, a főispán, fene mulatságos fickó, galambősz, vénasszonyian kopasz, fogatlan boszorkány, de hihetetlen eleven és érdekes. Virágot mindenfelfé] reklamálják. Mindenki mindent tud róla, s örülnek az angyali két kis képnek, ami most fő büszkeségem. Balázs is nagyszerű rajta, örömmel hallom, hogy már letisztult, szegény vitéz, csak már a nyáron ne lenne többet baja. Ha meg tudna jönni az életkedvem, azért nem volna még velem baj, csak hihetetlen lehangolt voltam idáig. A mai alvás azonban visszaadja a kedvemet. Most még sok levelet kellene írni, de azt hiszem, nem teszem, hanem hagyom, hogy beszéljenek, akik jönnek, most jelenti a kedves kis háziasszony, Irma, hogy most is elküldött öt fiatalembert, hogy ne zavarfj]anak. Innen el kell intézni minden postát, mert most süllyedek le a székely falvakba, holnap reggel ötkor indul a vonatom vagy busz, vagy mi. S onnan már a posta nem közlekedik csak mérföldes lassúsággal, időtlenül. Örülök, hogy semmi rosszat nem hallok felőletek, csak egészség [és] jókedv. Mindnyájatokat csókollak, fiúk, lányok, nagyok és kicsik, s mondjátok meg, hogy lehetne megfiatalodni. Itt a kortársaim valamennyien vén szamarak s nyugdíjasok. Alig van, aki aktív volna. Bámulatos, mindenütt a 30—40 évesek vannak kint, s azok engem őskori múmiának néznek és csodálnak. Már zúg a fejem a sok bátyámtól, Zsiga bácsi, Zsiga bácsi, két szó után már ott van a kopaszok szájában. Nevetséges. Én, úgy látszik, egyszerre fogo[k] kidőlni valami forgószé[l]ben. Igen könnyen be tudnám magam csukatni vagy lefejeztetni. Mennyi lehetőség kínálkozik rá! Eg[y]előre sorra kifosztanak. Désen mulatságos volt, hogy nem eresztettek tovább, maradjak huszonnégy óráig, s csakugyan zsúfolt ház jött össze, egypengős belépődíjjal legalább négyszáz-ötszáz ember, s 44 pengővel számoltak el. Mindenki ingyen tört be. Az istennek se aka[r]tak fizetni, se előfizetni. A vacsora belekerül annyiba, mint egyévi előfizetés, de azt nem, azt nem. Nem is tudom, mi lesz ebből. Legjobb volna visszavonulni a közélettől: csinálják a negyvenesek meg az alábbvalók. De Ibolya azt írja, hogy egész Budapest tudja, hogy nem vagyok itthon, és senki se lép be a szerk.-be. [H]a cs[e]ng a telefon olykor, egészen összerezzenek, írja, hogy mi az? Ezt csak azért mondom, hogy Jócsikék nem csinálnak forgalmat, izgalmat. Higgadtabbak, mint én. No, befejezem, mert már a gép betűit se látom, s korrigálni meg éppen nem lehet, hát találjátok le[! ], apátok mit vaklált. Csókollak mindnyájatokat, s aki levelet vár, avval közöljétek, hogy élek, slussz. [H]anem az még hátra van, hogy előadó legyen belőlem. Néha olyan csodák sülnek ki, hogy egyik taps a másik után zúg fel. S előadás közben sokszor éppen olyan jól ér-