Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)
hogy mindennap bementem Pestre a „szerkesztőségbe". Evvel leadtam a napi erőfölösleget, s akkor már semmi sem maradt, mert én már csak egy kis „fölöslegből" élek. A jövőben itt akarok szerkeszteni Lányfaluban. S hetenként egy vagy két délutánra bemegyek. Még nem tudom, hol kellene állandó tanyát verni, a fiatalok miatt jobb volna, ha nem kávéházban lenne, mert akkor sok a kőtség. Kedves Lacim, arról akarok veled sürgősen beszélni, hogy nekünk meg kell csinálnunk egy törvényelőkészítést a népfőiskola-ügyben. Azt már tudod, hogy Hóman telefonáltatott, hogy aug. közepén lesz aktuális a kérdés, s azt megelőzőleg szeretne velem találkozni, s arra kéret, akkor mindent mutassak be neki. Én azt szeretném, ha ti hárman vennétek részt ebben a munkában, veled Féja s velem Erdei Ferenc. Meg kell csinálnunk röviden s tömören, de mindenre kiterjeszkedve a népfőiskola külföldi mintáit, a hazai indulásokat. Megcsinálni az alapelvek leszögezését. Tantervet. A növendékek kiválogatását s a tanárokét. Helyes volna, ha a rákosfalvai épületet egy tanárképzőnek, vezetőképzőnek is felhasználnák, de tanfolyamokat is tartanának. Mondjátok meg, mi volna a legjobb összejöveteli nap. Nekem mindegy, én a pénteket azért szeretném, mert még nem víkend, de már hétvége, s rendszerint ilyenkorra gyűlnének össze az elintéznivalók. Tudom, egyikőtök sem szereti a kávéházat, de az összejöveteleket sem, hát majd egyénileg, alkalmilag intézzük a saját külön megbeszéléseinket, azért mégis jó volna, ha tudnátok ti is, mikor lehet megtalálni együtt az egész bandát. Még a lap számára kérnék valamit. Már a múltkor írtam, hogy csinálj néhány Miért?-et. Erre nem kaptam választ. Én pedig nagyon szeretnék glosszákat. Rövideket. Valósággal gombostűhegyre szedve a korproblémákat, ahogy naponként felgyűlnek. Ne gondolkozz rajta, csak írj le néhány ilyet rögtön. Hogy lehet veled találkozni? Lányfaluba kérek választ. Ezután ez lesz a leggyorsabb postacímem. Szeretettel ölel Leányfalu, 1940. július 15. Zsiga 222. MÓRICZ ZSIGMOND - VERES PÉTERNEK [Leányfalu, 1940. júl. 15.] Kedves Péter, nagyon szeretném, ha írnál nekem egy elbeszélésfélét. Most már elárultam, mennyire szeretem ilyen írásaidat. Mielőbb várom. Aztán csinálhatnál egy kis rovatot, amiben apró támadásaidat írnád meg a folyton alakuló helyzet egyes fázisai ellen. Úgy gondolom, minden percben van valami, ami az embert felháborítja, egy kurta káromkodásravaló. Csak persze te még levelet is tizenhat