Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)
Bevezetés
ott, ahol aláírás van) megállapítható, hogy egy utólagos megjegyzés a költő fiától, Madách Aladártól származik. Minden jel szerint Madách Aladár csak megjegyzésekkel, kommentárokkal látta el a kéziratokat, s erre is csak a legszükségesebb esetben szánta el magát (neki köszönhető, hogy több Madách rajznál tudjuk, kit vagy kiket ábrázol). Sűrűn fordulnak elő ceruzával írt dátumok Madách keltezetlen leveleinek lapszélein; nem tudjuk, hogy a datálásra tett kísérletek kiktől származnak. Sajnos úgy tűnik, hogy az említett eljárásokon túl néhány esetben durvább beavatkozással kell számolnunk. Különösen a kék ceruzaírású törlések érdemelnek figyelmet ebből a szempontból. Itt csak egy feltűnő jelenségre hívnánk fel a figyelmet: A Civilisator kéziratában három helyen fordul elő kék ceruzaírás; mindhárom esetben egy-egy obszcén szónál. S bár egy aláhúzásról vagy törlésről nehéz megállapítani, hogy kinek a kezétől származik, a fölé írt grafit ceruzaírású „javítás" elárulja, hogy nem Madách Imrétől. De lássuk a három esetet, amelyek közül az elsővel a „szerkesztő" sem tudott mit kezdeni, s végülis meghagyta. A15. fólió verzóján ez áll: „Ó mi szart kap ím a' vad rácz", néhány sorral lejjebb pedig: „Ah úgy szeretlek/Hogy majd meg baszlak". A harmadik eset még érdekesebb, ott ugyanis maga Madách törölte azt a szót, amit végül is a „szerkesztő" ceruzaírással megismételt, visszaállított. Ez a 17. fólió verzóján található: „Honáruló? miért, hogy a' <leányt > pinát/Lakatra tettem? vajh mi különös." Valóban: különösnek találhatta a korrekciót végző személy is a szót (de talán még inkább azt, hogy javítás eredménye!), s első döbbenetében vastag kék ceruzájával nem áthúzta, hanem aláhúzta azt, majd két függőleges vonalkával jelezte törlési szándékát, s a Madách által áthúzott szó fölé ismét beírta, ezúttal grafit ceruzával az illedelmesebb „leányt" szót. Nem itt a helye, hogy eldöntsük, vajon mit tartott Madách Aristophanészről, akinek modorában e művét írni kívánta, az azonban a mű teljes szövege alapján is nyilvánvaló, hogy ebben a drámájában nem véletlenül kerülte a fennkölt megfogalmazást, mi több: az erőteljesebb szavak és kifejezések használatát is szándékoltnak kell tartanunk. Ezek után fel kell tennünk a kérdést (amelynek megválaszolása ismét csak meghaladja a szerkesztők kompetenciáját): vajon használt-e egyáltalán kék ceruzát Madách, vagy esetleg mindenütt, ahol kék ceruzaírást találunk, más kézírásra kell gyanakodnunk? Szerencsére az ilyen helyek száma kevés; a kék ceruza csaknem minden esetben szerkesztési célt szolgált. Nem mindegy azonban, hogy melyik szerkesztőét; úgy tűnik, hogy az a szerkesztő, aki a kék ceruzát használta, nem Madách Imre, hanem valaki más lehetett. Ennek alapján pl. más értelmet nyerhetnek a későbbi vizsgálatok során a versek tartalomjegyzékeiben szereplő különböző jelek; lehetséges, hogy bizonyosak Madách Imrétől, mások a kései szerkesztők valamelyikétől (az összkiadásra sikerrel-sikertelenül vállalkozók, vagyis Bérczy, Gyulai, Palágyi és Halász a legvalószínűbb személyek) származnak.
