Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)
Bevezetés
Madách kézírásának jellegzetességei Mind a kéziratkatalógus, mind a későbbi kritikai kiadás szempontjából meg kell említenünk Madách kézírásának néhány jellegzetességét. Tudjuk, hogy a szerző nem ügyelt különösebben a helyesírásra; ezt nem csupán úgy kell értenünk, hogy a korabeli normáktól eltért, de úgy is, hogy akár egyazon kéziratlapon is előfordulhatnak eltérések; meglehetősen esetlegesen használt pl. aposztróf jelet, de a cz-s írásmódot is csak 90 százalékban alkalmazta. Ugyanígy a „mely" és „melly" változatok is esetlegesen fordulnak elő. Néhány esetben zavaró a központozás szinte teljes mellőzése vagy félrevezető alkalmazása. Ugyanígy a tulajdonnevek kisbetűs írásmódja is gyakori (az „isten" szót csaknem minden esetben kis kezdőbetűvel írta Madách; Az ember tragédiájában sűrűn előforduló „úr" is eredetileg kisbetűs: utóbb történt az „ú" betű szárainak meghosszabbítása). De ezzel ellentétes példát is találunk: több helyen népnevek szerepelnek nagy kezdőbetűvel. A mássalhangzó kettőzésére sok helyen a betű fölé húzott vonal utal. Az idézőjelek is eltérőek: a ma idézetvég jelzésére használt jelet Madách az idézet kezdetén használta és fordítva. A sorvégi elválasztó jelek pedig két egymás mellé írt vessző (idézet kezdete) képét mutatják. Mindezeket a jellegzetességeket nem állt módunkban a katalógusban kifejezni. Ugyanígy nem jelöltük, ha pl. egy „t" betű szára nem volt áthúzva. Ettől eltekintve betűhíven közöltük a címeket, címzéseket, szövegeket, ill. ahol ez nem sikerült, ott külön jeleztük (pl. képi szimbólumok alkalmazása írás közben). A „vagy" szót gyakran rövidítette Madách „v."-tal, s ilyenkor általában a betű fölé egy vonalat húzott; ezt - mármint a betű fölé húzott vonalat - éppúgy nem jelöltük külön, mint ahogy a kétféle „s" betűt sem. A javítások, pótlások helyének jelölésére leggyakrabban ötágú csillagot rajzolt Madách, néhány esetben azonban egy kör közepén egy pöttyel jelöli a helyet, s elvétve áthúzott „x" betű (hatágú csillag) is előfordul. Piros és vörösesbarna ceruzát általában szerkesztési, javítási céllal (sorszámozás, beszúrás helyének jelölése, törlés) használt Madách, kék ceruzát még ritkábban, de hasonló céllal. Még a grafit ceruzával írt írások száma is csekély; az írások túlnyomó többsége tintával készült. Több kései tanulmány a jelek szerint eleve füzetté hajtogatott íveken íródott, éspedig néhány esetben következetesen a verzón, a javítások, pótlások pedig a jobbra lévő (tehát a következő laphoz tartozó) rektókon kaptak ilyen esetben helyet. Külön kell szólnunk a rajzokról, amelyeken sok helyütt azonos szignó található: jobb híján „DAMAD"-dal jeleztük az aláírást Valójában ezeken a rajzokon (sőt, a szőke női fejet ábrázoló festményen is) egy sajátos jelzés látható. A szerző az M, A, D betűket mintegy összeötvözte, egymásba ékelte: az M szárai felülről lefelé haladva széttartóak, jobb szára egyúttal az A jobb szára, és a D bal oldala (a D tehát enyhén hátrafelé dől); majd az így létrejött „MAD" jelet az M függőleges tengelyére tükrözte: ezt az eredményt adtuk vissza jobb híján a „DAMAD" betűkombinációval.
