Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

Madách Imre írástechnikája Madách írástechnikája bizonyára sokat változott az évek során. Az imént említett esetek is ezt példázzák, hiszen a korai müvek között nem találunk példát arra, hogy a rektók következetesen üresen maradnának, helyet hagyva a javításoknak, betoldásoknak, kommentároknak. Érdekes fényt vet Madách levélírási technikájára egy feltehetően 1844-ből származó, Szontagh Pálnak szóló levéltöredék. Az írás Madách Imre jegyzetei között található, egy szabálytalan formájú, kézzel tépett cédulán, amelyen ráadásul más - korábban írt - jegyzetei is helyet kaptak. Vagyis fel sem merülhet, hogy postázni kívánta Madách. Másfelől a szöveg tartalma kétségtelenné teszi, hogy „Pál" keresztnevű barátjának, vagyis csaknem bizonyosan Szontagh Pálnak szóló levélről van szó. Madách tehát mielőtt elküldte volna barátjának a levelet, előbb egy piszkozatot készített. Nem tudjuk, milyen sűrűn élt ezzel a technikával, és sajnos arra sincs lehetőségünk, hogy egy levél piszkozatát és tisztázatát egybevessük; pusztán annak megállapítására szorítkozhatunk, hogy eszerint (legalább egyes esetekben) létezett a levélnek piszkozata is. Ha most abból indulunk ki, hogy a Szotaghnak küldött 1857. feb. 7-i verses levélnek rendelkezünk egy későbbi változatával is, amelyet tervezett verseskötetébe szánt Madách, akkor valószínűnek kell tartanunk, hogy az a bizonyos harmadik változat, amely a már említett, Bérczy által idézett, azóta elveszett szövegrészt tartalmazta, a legkorábbi változatra lehetett feljegyezve, vagyis a levél piszkozatára. Az „Újra elolvastam e Pálnak töltött mérget..." kezdetű megjegyzésből ugyanis arra kell következtetnünk, hogy Madáchnak is maradt egy példánya, amely az újraolvasást lehetővé tette (nem valószínű, hogy a kész levél postázásával várt volna). De ebben a kivételes esetben szüksége is volt a levél piszkozatára, máskülönben verseskötetének összeállításakor emlékezetére kellett volna hagyatkoznia, esetleg visszakérnie a levelet; erre utaló jeleket azonban levelezésében nem találunk. Ugyanígy a „Levelek" versciklus többi darabjánál is feltételezhetjük, hogy piszkozatok álltak a szerző rendelkezésére. Az előbb említett eset csupán annyiban különbözik ezektől, hogy prózai levélről van szó, ahol ez az eljárás kevésbé természetes, másrészt ez a két eset egyike, amikor a piszkozat fennmaradt. (A másik: a Szalay Lászlónak küldött levél, amely egy cikk fölött található; mivel nem valószínű, hogy maga a cikk visszakerült volna Madáchhoz - mint ahogy az is kétséges, hogy ugyanazon a lapon lett volna, amelyen a levél kapott helyet - így valószínű, hogy mindkettő piszkozat.) Pontosabban szólva azért még egy határesetnek tekinthető „kézirat" hellyel-közzel ide sorolható, s mivel más szempontból is tanulságos egybevetésre nyújt lehetőséget, ezért érdemes rá külön is kitérnünk. Ismeretes, hogy egy Veres Pálnénak küldött levél a képrejtvény nyelvén íródott. A levél hasonmását és megfejtését Scarron [=Mikszáth Kálmán] tette közzé első ízben a Pesti Hírlapban (1884. 248. sz. 9., ill. 249. sz. 5.). Később ugyancsak szerepel mind a hasonmás, mind a megfejtés Rudnay József né és Szigethy Gyuláné Veres Pálné Beniczky Hermin élete és működése c. könyvében (Bp., 1902. 129.). Végül pedig Halász Gábor tette közzé (Madách Imre összes művei Bp., 1942. II. 1209-1210.). Az értelmezés mindhárom esetben egyezik, ami nem is meglepő, te-