Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

»Anfangs wollt' ich fast Verzügen Und ich glaubt' ich trug' es nie, Und ich hab ' es doch getragen, Aber fragt mich nur nicht, wie.«" Sajnos semmi okunk sincs feltételezni, hogy a különálló csomagban talált verskéziratok esetleg más kéziratok közé keveredtek volna. Madách Imre ismert verseinek túlnyomó többsége ugyanis egy bőrmappában található, amelyben 70 lap egy két kötetesre tervezett versgyűjtemény folyamatosan írt verseit tartalmazza, 33 lap pedig jórészt e versek javításait, módosításait, tartalomjegyzékeit. Igaz, nincs okunk feltételezni, hogy Bérczy Károly hagyatékrendező, a kéziratokat kiadásra előkészítő munkája során vesztek volna el kéziratok, mégis meg kell állapítanunk, hogy bizonyos kéziratokat mai ismereteink szerint ő látott utoljára. A Heine-idézettel kezdődő versciklus is ezek közé tartozik, még akkor is, ha emlékbeszédében némiképp eltérően utal rá, mint unokája: magában az emlékbeszédben nincs szó arról, hogy külön csomagban lett volna a versciklus. De Madách legkorábbi munkáiból is többet ismert Bérczy, mint az utána jövők. A Litteraturai kevercs c. kézírásos lapnak ő még „néhány" számát látta, míg a többiek csak egy bizonyos lapszámról emlékeznek meg; az azokban előforduló témákra való utalás nemcsak azt bizonyítja, hogy Bérczy is látta ugyanazt a számot, amelyet Palágyi vázlatosan, Becker részletesebben is leírt, de az is kétségtelen, hogy Bérczynek más számot vagy számokat is ismernie kellett. Gyulai Pál Bérczy halála után Gyulai Pálra hárultak az összkiadás megjelentetésével kapcsolatos munkálatok gondjai. Ennek részleteit sajnos nem ismerjük, tény azonban, hogy tartósan hozzá kerülnek Madách Imre kéziratai. (Azt, hogy előzőleg Bérczy elvitte-e azokat Alsósztregováról, szintén nem tudjuk.) Gyulai 1875-ben elküldi Madách Aladárnak előbb Bérczy emlékbeszédének szövegét, majd Madách Imre acélmetszetű arcképét. A kiadás munkálatai azonban elhúzódnak, s 1877. jan. 5-i levelében Madách Aladár a kéziratok visszaküldését sürgeti. Nem tudjuk, pontosan mikor s milyen formában kerültek hozzá vissza a kéziratok. Tény, hogy az összkiadás egyszeri kiadási jogát már 1875. máj. 28-án felajánlotta az Athenaeumnak (kb. 40-50 ív terjedelemről, ezer példányról és 600 forintról volt szó), nem tudunk azonban róla, hogy a szerződés valóban létrejött volna, s a később megkötött szerződések sem tartalmaznak utalást a végül is 1880-ban megjelent első összkiadás jogára vonatkozóan. Gyulai kiadásában is található olyan részlet, amelynek kézirati forrását nem ismerjük, bár az ilyen esetekben egyáltalán nem könnyű eldönteni, vajon a szerkesztői buzgalom, jobbító szándék keveredik-e az ismert kézirati forrással, vagy esetleg ismeretlen kézirat szolgál forrásul. A Gyulai-féle kiadás és a ma ismert kéziratok ilyen jellegű tételes egybevetésére nem vállalkozhattunk. Tény azonban, hogy legalább