Andor Csaba - Leblancné Kelemen Mária szerk.: Madách Imre kéziratai és levelezése (Katalógus) (Klasszikus magyar írók kéziratainak és levelezésének katalógusa 2. Budapest, 1992)

Bevezetés

alább egy évvel a publikáció előtt meg kellett kezdődnie, hiszen néhai Nagy Iván mint adatközlő szerepel az utolsó folytatás végén.) Az esetet nehéz megnyugtatóan tisztázni, a legvalószínűbbnek mégis azt kell tartanunk, hogy ezek szerint Madách Aladár utólagos megjegyzése csak sok évvel később került a leltár végére, vagyis a lapszám a leltár készítése után még évekig megvolt. Akárhogy is történt, tény, hogy századunkban már senki sem látta, s mivel a szövegét soha nem tették közzé, így mindmáig csak Palágyi és Becker leírásaira hagyatkozhatunk. (Becker leírásában olyan részletek is szerepelnek, amelyek Palágyi leírásából hiányoznak, s amelyek kétségtelenné teszik, hogy látnia kellett az eredeti kéziratot.) Még érdekesebb a másik elveszett tétel, amely valójában két összetartozó dol­got takar: „Az Ember Tragédiája 1861iki kiadása, benne saját kezű írású lajstroma személyekről, és a szövegben saját kezű czeruzajegyzetek = javítások". A lajstrom minden bizonnyal azt a lapot jelenti (472. sz.), amely „Az ember tragédiájának váz­lata" címen vált ismertté, s amely csak a közelmúltban került közgyűjteménybe, a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába. Mint Kerényi Ferenc kimutatta, a kéziratot Palágyi Lajostól Szász Andor ügyvéd vette meg 1921-ben, majd Szász Andor ha­gyatékából egy másik gyűjtő, Vasberényi Géza tulajdonába került (Kerényi Ferenc: Madách Imre: „...írtam egy költeményt..." Bp., 1983. 11. old.). Ugyanakkor Az ember tragédiájának az a példánya, amely Madách saját ke­zű javításait tartalmazza, s amelyhez Madách Aladár leírása szerint hozzátartozott a vázlat, mindmáig nem került elő. így tehát Madách főművének három legfonto­sabb dokumentuma közül az egyik változatlanul lappang, amit egy későbbi kritikai kiadás szempontjait is figyelembe véve súlyos hiánynak kell tartanunk. (Mivel nem tudunk róla - s ilyen gyanú fel sem merült a Madách-irodalomban -, hogy a főmű­nek több kézirata lett volna, ezért a szerző életében megjelent utolsó - a második­kiadás forrása az első kiadás javított példánya lehetett; valószínűleg éppen ez a lap­pangó példány.) Érdekes, hogy Szász Andor a „Vázlat"-ot és az említett példányt még együtt vette meg Palágyi Lajostól, aki úgy informálta őt, hogy azokat Madách Aladártól kapta ajándékba. Tolnai Vilmos, aki még együtt látta a „két" művet, szin­tén megerősítette az itt jelzett feltételezést (Madách-erektyék. ItK 1925. 84-90.). Ezzel azonban még nem értünk a Palágyi-korszak hiánylistájának végére. Már egy évvel a hagyatéknak a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába kerülése után Vértessy Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy három levél is hiányzik a gyűjtemény­ből: egy Madách által Majthényi Annának (565. sz.), egy Fráter Erzsébet által Ma­dách Imrének (687. sz.), végül pedig egy Fráter Erzsébet által Majthényi Annának írt levél (Madách írói hagyatéka. It 1914. 294-305.). Az utóbbi értelemszerűen nem szerepel katalógusunkban. Ma már aligha lehet kétséges, hogy mindhárom levél legalább időszakosan a Palágyi fivérekhez került, valószínűleg Menyhérthez, akiben Madách Aladár feltétel nélkül megbízott, s akinek munkája esetenként indokolta is a kézirat elvitelét. Ha ugyanis figyelmesen megnézzük Palágyi Menyhért említett könyvét, akkor kiderül, hogy pontosan az a három levél hiányzik, amelyet Palágyi a könyvében hasonmásként mint számozatlan leveleket közöl. Márpedig a hasonmás kiadáshoz a kéziratoknak el kellett jutniuk Alsósztregováról az Athenaeum nyom­dájába.

Next

/
Thumbnails
Contents