Tóth Eszter - Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek (Kézirattár, Budapest, 1981)

Petrányi Ilona: TÓTH ÁRPÁD ELÉGIÁJA 1919 ŐSZÉN - Az új isten

len és fölényes bátorsággal tagadják meg a régi értékeket. A régi értékek azért értékek maradnak, maguk a támadók is gazdagulnak általuk, ha tán öntudatlanul is, de ez már friss, egészségesebb útja a fejlődésnek, mint az epigonkodás." A Kassák folyóiratai és a Magyar írás körül csoportosuló avantgardista fiatalok ekkor még nem is sejtették, hogy a magyar költészetnek a húszas évek közepétől jelentkező új fejlődési iránya az 1917-1919-es - tárgyias, letisztult, a kulturális hagyományokhoz, a magyar költészet tradícióihoz forduló - Tóth Árpád útját igazolja majd. A Magyar írás-ban Az öröm illan című kötetét ismertetve - melybe 1917 és 1920 között keletkezett verseit vette fel - Raith Tivadar még a fiatalok és Tóth Árpád költészete közötti távolságra mutat rá: ,,A legújabb magyar írógcnerációtól nagy szakadék választja el őt; mi már a harcba születtünk, nekünk már nem fáj a Múlt, s szemünkben az eljövendő lángja lobog." Később viszont, épp 1916-1917-tel kezdődő korszaka alapján az ún. második nemzedék költői - Szabó Lőrinc, Sárközi György, Erdélyi József, Ilryés Gyula, József Attila - inkább rokonuknak, elődjüknek érezhették. Alighanem igaza volt Bóka Lászlónak, amikor azt bizonygatta, hogy ,,a Nyugat nagy nemzedékében a Benjámin volt ő, fél lábbal már az új nemzedékhez tartozott". Tóth Árpád tréfás képrejtvénye 1917-es noteszéből, Szegedi (Schenk) Istvánról készített karikatúrájával