Csaplár Ferenc: Kassák Lajos Bartók-verse (Kézirattár, Budapest, 1980)

Kassák Bartók-képe az 1930-as években

vettem észre leginkább, mikor a Mikrokozmosz darabjaiból játszott. Előadásukat másoktól is hallottam, de ahogyan ő jelenítette meg ezeket a remek apróságokat, ahhoz senki sem volt hasonló. Valóban ezekben a cseppekben benne volt a tenger és benne voltak Bartók érzései és látomásai. Semmivel sem voltak rám kisebb hatással, mint terjedelmesebb, komplikáltabb szerkezetű vonósnégyesei, szonátái, versenyművei. Minden kompozíciójába beleadta teljes önmagát, s valahányszor a nyilvánosság elé lépett, mint felejthetetlen jelenség maradt meg az emberek emlékezetében. Erő, világosság, tisztaság s valamiféle lappangó tragédiák csendje áradt belőle. Mint minden alkotó, kívánta az elismerést, de egy lépéssel, egy fejbiccentéssel nem ment eléje. Sőt. Ha a kívánt elismerés neki nem tetsző helyről érkezett, ridegen visszautasította. Ezt a magatartását mindig érzékeltette azokkal a személyekkel és fórumokkal szemben, akik kegyként osztogathatták az elismerést. Ez a zárkózottsága, igényessége és utálata mindazzal az amoralitással, politikai kalandorsággal szemben, ami körülvette, már-már föléje tornyosodott, végül is arra az elhatározásra késztette, hogy elhagyja az országot, amelyet szenvedélyesen szeretett. Kivándorolt Amerikába új hazát keresni."