Csaplár Ferenc: Kassák Lajos Bartók-verse (Kézirattár, Budapest, 1980)
A vers születése
A vers születése Kassák a Bartók Béla című költeményben egy negyedszázados emberi és művészi kapcsolat tapasztalatait foglalta össze, ugyanakkor azonban úgy tűnik, mintha a vers végül is a budapesti búcsúhangverseny hatására született volna meg. Az „elsötétül az ég", ,,a házak falai beomlanak", ,,a szüzek eltűnnek", ,,a katonák meghalnak" képek mintha azt jeleznék, hogy a koncert hallgatósága számára Bartók zenéje az akkor már egy esztendeje dúló világháború pusztításának közelgő veszélyét érzékeltette. A koncert időpontjában azonban a vers már nyomtatásban olvasható volt: az 1940 májusában megjelent Sötét egek alatt című kötetben. A költemény tehát korábbi hangversenyek élményeit sűríti. Bartók testi valójának fölidézésekor Kassák egy ponton azonos módon fogalmaz Balázs Bélával. Balázs az 1940-ben keletkezett Bartók Béla című versében a következőket írja: „Tested meredő / Szálkaként szúr a térbe fel". Kassák versében ez áll: „Olyan vékony mint a halszálka". A költői találkozásnak Kassák nem örült. Mint egyik nyilatkozatából kiderül, a két vers közül a magáét sokkal többre tartotta. A második versszak középpontjába - igen hatásosan - a zongorához leülő Bartók hirtelen átlényegülésének mozzanatát állítja. Bartók pódiumi szereplésének erről a föltűnő jellegzetességéről szinte minden kortárs megemlékezik. Maga Kassák az 1961-ben készített emlékezésében is utal rá. Gyergyai Albert pedig a következőket írja: „Amikor játszani kezdett, mintha kicserélték volna: akár magától, akár mástól játszott, valóságos zenekarrá változtatta a zongorát, de szenvedélyes tagolása, mindannyian éreztük, nem a liszti, a romantikus, a kissé színpadias szenvedély volt, hanem a mi korunknak ezer diszharmóniával küzdő, ezer diszharmóniát is lenyűgöző emberéé és művészéé." A „Sárkánnyá változik át" és a „csakis ő lehet az a Sátán" kép Bartók zongorajátékának drámaiságára utal. Akik személyesen hallhatták a zongoraművész Bartókot, ezt a drámaiságot lélegzetfojtónak, démonikus hatásúnak érezték. Szemléletesen írt erről Jemnitz Sándor Bartók 1928. november 29-i zongoraestjét ismertető kritikájában: „Bartók Béla interpretálásában megszűnik minden lagymatagság, minden félszenvedély
