Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc Hévízi versfüzete (Kézirattár, Budapest, 1980)

Kabdebó Lóránt: SZABÓ LŐRINC HÉVÍZI SZONETTJEI - A körülmények

szerető kivételével) kötetben először - és a költő életében utoljára a költő által korrigált Szabó Lőrinc Válogatott versei című gyűjteményben kerültek kiadásra 1956-ban; a kiadáshoz készült gépiratuk az MTA Könyvtárának Kézirattárában van. A rossz szerető című szonett - változott címmel és szöveggel - már csak a költő Összegyűjtött versei posztumusz kötetében szerepel. A kéziratos füzet két utolsó darabja közül a Vezeték A huszonhatodik év „Amit még látott" című első ciklusábanjelent meg, 1957-ben; az Ébredés előtt című szonettet kiadványunk közli első ízben. A szonettek keletkezését körülvevő életet - a hévízi napok történetét - a költő leveleiből, Tompa Kálmán és a vendéglátó apácák hangszalagra mondott emlékezéséből, szinte mozzanatról mozzanatra rekonstruálhatjuk. Szabó Lőrinc módszerét-tanácsát követjük: ,,Igyekeztem tényeket közölni kis életem körülményeiről, hogy lássák a beágyazottságot; a lelket hozzáképzelhetik" - írta a költő 1949. március 19-én régi ismerősének, az akkor Bernben élő Varga Irénnek. A körülmények Szabó Lőrinc életében az otthontól való távollétnek kétféle értelme volt. A kíváncsiság, a megismerés vágya az ingyenjeggycl utazó vasutasgyerekből szenvedélyes utazót nevelt; mindenhová el akart jutni, hogy minden elérhetőt birtokba vegyen. De ha huzamosabb ideig tartózkodott idegenben, többnyire munkát is .vitt, s műveket hozott haza. Már 1926 végén, átmeneti újságírói munkanélkülisége kezdetén, a Babitsék társaságában töltött tátrai teleléséről egy könnyen ciklussá is alakítható versfüzérrel tért meg; a kötetekből is jól ismert verseket - Tíz éve, Vereség és fájdalom, Mint járvány vagy zsarnok látogató - induló folyóiratának, a Pandorá-nak szánta, és ott is tette közzé. (A ciklus további verseinek mindmáig kiadatlan gyorsírásos fogalmazványát az MTA Könyvtárának Kézirattára őrzi.) Azután a harmincas években, az 1935-ös Dédabisztrai nyaralásától kezdve, egy-egy nagyobb munkát mindig évi szabadságidejére tartogat. A példa, az őskép a „Timon nyara", ahogy a Tücsökzené-hen emlékezik rá, és ahogy egy rádióelőadásban elmondta: ,,1935 nyarán Erdélyben jártam. Déda felett, a falutól 11 kilométernyire, egy elhagyott, öreg erdészházban gyűlt össze a társaság, két felnőtt és sok fiú és lány, köztük az enyém, Klára,