Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND / O MORS, BONUM EST JUDICIUM TUUM (A hasonmásban mellékelt kézirat szövege)

O mors, honum est judicium tuum Velence, április 13. A gondola kisiklott a tengerre. Nesztelenül futott, mint egy fekete vizibogár a zöld, szelid tenger szinén, az arany napfényen. Hárman, kiket a Sors fészekből kivetett, halkan néztük a tengert, amely oly enyhe volt és oly megérthetetlen, és zöld. - Apám, temetés ? Szólott a kisebb lányom. Fáradtan indultam ujja után: az elet hipnózissal van tele. A gyermek szivében az Elet él és az élet parancsa ellenállhatatlan. Nagy fekete bárka billent meg a tágas víztükrön, ezüst diszes nagy fekete hajó úszott Muranó téglavára felé. Két lenge gondolás repült a kercsztbcszőtt párevezőn s a tömör téglavár bevehetetlen komolyan, zord ciprusainak sötét bubájával állt a zöld és mély és vészes tenger élén. - Nézzük meg a velencei temetést, be szép. Szólott a fakadó Élet és két hét alatt megőszült fejemet engedelmesen hajtottam meg az élők röpdöső vágya előtt. S a gondola, a bársonnyal bélelt fekete koporsó vigan csapott utána a gyászfogatnak, piros képű, fekete szemű, vakmerő gondolás hajrá utána, mint vadász, mert az élet embereiben örökös a vágy és a harc és az öröm lihegés. Nagy rózsakoszoruk csillogtak a Halál-bárka ormán. Szincs, kövér rózsakoszoruk, teljes, nagy, illatos rózsák, a kora tavaszban a boldog nyár rózsái a boldog déli vizeken. - Milyen szép, - szólott az Élet, - de a mi ravatalunk még szebb volt. Megfagyott szivemben a vér. Lehunytam a szemem és szédült, szédült velem az Ür, ingott és lengett és feketén villódzott az iszonyú üresség. S megállott a fekete Gyász hajója a sziget nyugati Kapuján s megállott mellette a mi csónakunk. Vén ember, fürge szemekkel nyújtotta kezét és partra tett s megbontották a tömör halál mozdulatlan diszét. Ezüsttel szegett hivatalos szolgák, kik ezzel keresik vidám élelmüket, kivonszolták a derült barnára fényezett koporsót, melyet kemény kőház, templom, istennek hajioka és jól emésztő barna kámzsás, mczitlábas barátok vártak, Szent Ferenc késői, profán, természetes utódai, kik a derült s mégis misztikus temp-