Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Móricz Gyöngyi / Elutazunk Olaszországba!

Márkkal, s ő meghívott magukhoz, Fiesoléba. Náluk töltöttünk néhány napot. Két olyasforma korú lánya volt, mint mi. Nagyon szép villanegyedben laktak, mintha Leányfaluról jártunk volna be Pestre, amikor bementünk Firenzébe. A firenzei tartózkodás csúcspontja a Mcdici-kápolna volt, Michelangelo gyönyörű szobraival. Lenyűgöző alkotás. Láttunk még több templomot, de én azokra nem emlékszem. Az Arno hídja meglepett, milyen széles. Tévedtem, emlékszem, hogy végignéztük a Battistcrio kapuinak összes domborművét, Luca dclla Robbia kerámia domborműveit, a Dómot is kívül-belül, csudálatos pasztellszínekben pompázó tarkaságában, és, mint már mondtam, a hatalmas kupolát is megcsodáltuk. Azután elindultunk Rómába. Különös, hogy Róma tette rám a legkisebb hatást. Huszonhat évszázadával együtt szép, nagy modern városnak láttam. Talán túlságosan is nagy volt ahhoz, hogy néhány nap alatt eleget láthassunk belőle. Végiggyalogoltuk a Colosseumot a vadállatok ketreceitől a felső galériákig. Nem sokkal kisebb túra volt végigjárni a Szent Péter-templomot és a Vatikáni Múzeumot. Ilyen emlékeim maradtak erről : apu azt mondta, hogy a székesegyház alapterülete akkora, mint a Múzeumkert Budapesten. Nagyon elcsodálkoztam, mert az arányai miatt, ha már belépett az ember, egyáltalában nem látszik olyan nagynak. Csak amikor megyünk, megyünk, és még mindig messze van az oltár, akkor derül ki, hogy milyen hatalmas épület. Megálltunk Szent Péter bronzszobra előtt: apu egy kis kajánsággal mutatta, hogy a bronzszobor lába-feje hiányzik. A hívek milliói az évszázadok során lccsókolták. Műemlékek közül, azt hiszem, nem is néztünk meg mást, mint a két Michelangelo-szobrot a Szent Péter-templomban, Raffaello stanzáit a Vatikánban és az Utolsó ítélet-et. Addigra apu is belefáradt az idegenvezetésbe, s mi is erőnk végén jártunk. Mind a hárman alig vártuk, hogy hazajöhessünk. Most, ahogy visszagondolok erre az utazásra, úgy látom, hogy ez az egész út vezeklés volt, penitencia, magunkra kirótt súlyos feladat. Apu úgy vitt bennünket végig Olaszországon, mint egy leckén. Nem volt semmi játék, szórakozás, nevetés, semmi pihenés. Néztünk, ámultunk és főleg gyalogoltunk három héten át a végkimerülésig. Rómából megállás nélkül, egyfolytában jöttünk haza. Már az ablakon se néztünk ki, egyfolytában olvastuk a \Maliábháratá-t.