Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Móricz Zsigmond / Csömör

Móricz Zsigmond Csömör Velence, aug. 19. 1926 Bemegy a barbár a művészetek templomába, és tágra nyitja a szemét, megilletődik, elfogul és ámul. Az Uffizi előtt odalép hozzám egy fiatalember, és magyarul s ismerősen köszön. - Egyáltalán honnan tudta, hogy magyarok vagyunk? - Oh, én rögtön megismerem a magyart. Semmiféle nép nem adja úgy oda magát a miliő hatásának. Milyen igaz. Barbárabbak vagyunk az orosznál. Még az ő templomaik, váraik, uraik is produkáltak valami rendkívüli művészetet. Egy muszka kultúrember összehúzza a szemét, és elbírálja, hogy valójában melyik művészet teremtett különbet, a római, vagy az orthodox keresztény ? De mit tegyen egy magyar, aki Kisújszállásról jön? Egy olyan városból, ahol tízezer ember él együtt, és nincs egyetlen százéves ház. És ami van!. . . Alig több a sátornál. . . És ami új van: tisztességes tégla-kollcgium, hétköznapi vonalaival; a városháza, egy iszonyú zsúfolt malter reneszánsz; s a Nagyvendéglő, egy szörnyű, se nem magyar, se nem más, egy jellemtelen, becstelen modern hibrid zagyvaság. Helyén ott állott a régi Korcsma, az legalább becsületes volt és egyszerűségében szinte monumentális. Le kellett rombolni, mert talán 80 éves is volt már. Mit láttunk otthon ? A magyar pusztaságon ? Semmit. Mit tanultunk otthon, a magyar nemtörődömségben? A görög és római históriát. Ha tehát a hely színére érünk, meghatódunk, a Soracténél sírunk, a Tibcrisnél szédülünk. A fórumon ifjúkorunk felgyújtott nagy lelkesedését érezzük. Mert nekünk Pusztaszer semmi, a Romulus templománál azonban keressük a farkastanyát, ahol a két ős anyatejet kapott. Kinek dobban meg a szíve Szent László, Kálmán, Nagy Lajos, Mátyás neve hallatára? Voltak, elmúltak. Ősök voltak, de hisz mindenkinek vannak ősei, s ezer magyar közül hány tudja a dédapja nevét? Ellenben elfogadjuk kultúrában ősül az itáliai őskort, és elájulunk e holt gazdagságtól, ami Palcrmótól Firenzéig szédít. Mikor az Uffiziből négyórai gyalogolás után kiszabadultunk, tengeri-