Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Móricz Gyöngyi / Elutazunk Olaszországba!

nedves tekintetű szemet jelenti, amit ennek a szép fiatalasszonynak az arcában láttunk. Trieszten csak keresztülutaztunk, irány: Velence. Egy kicsit én is csalódtam. Először is, mert vonaton érkeztünk. Igaz, az a hosszú móló, amelyen szinte a tengerben vitt be a városba az út, elég különös volt, de én azt képzeltem, hajón fogunk megérkezni. Azután a város valóban halszagú volt és a nappali fényben fakó. Először is a szállodát kerestük meg, vaporettóval mentünk, mintha Pesten a Margitszigetre készülnénk. Míg kicsomagoltunk, rendbe hoztuk magunkat, este lett. Akkor mentünk ki a Szent Márk térre. Csodás volt. Este a város olyan operai díszletté változik, amilyet a Hoffmann meséi után vártam. Az óriási tér, csillogó kávéházakkal körülülve, a bizáncias, aranyos, csillogó templom, az oroszlános oszlopok között a tenger, végre az álomnak megfelelő feketcségben és ragyogásban. Itt már nem emlékszem arra, hogy mit mondott apu, mert a látvány varázslatos volt. O már járt itt egyszer anyuval, s tudta, hogyan kell Velencét tálalni. Talán egy hétig voltunk ott. Megnéztük a bazilikát alaposan, kívülbelül, aztán a Dogc-palotát, átmentünk a Sóhajok hídján, és megnéztük a föld alatti börtönöket is, szabályszerű, de valódi borzongással. Apu beszélt a gazdag velencei polgárokról, akik úgy tisztelték a pénzt és a művészeteket; Tizianról és Tintorcttóról. Valahogy bennem Tintoretto maradt meg jobban. Először is olyan iszonyatosan nagy képeket én addig még soha nem láttam. Azonkívül apu úgy tudta, hogy Tintoretto kilencvenkilenc évig élt, s ez is bámulatot keltett bennem. Sokat gyalogoltunk, s nekem egyre jobban tetszett nappal is a város. A kis hidak, meg a nagy Rialto-híd, amely véges-végig csillogó üzletekkel van megrakva, a Canale Grande mentén sorakozó paloták, a kis tér, ahol Goldoni fogadja az embert olyan közvetlenül, mintha üdvözölni akarná a látogatókat. Ez apunak is nagyon tetszett, hogy egy kicsi téren, egészen alacsony talapzaton, szinte éppenhogy embernagyságban áll ott a szobor kedvesen és derűsen. Gondolázásra nem emlékszem. De arra igen, mennyit néztem a nappal igazában riasztó, koporsóra emlékeztető fekete ládákat, amelyek este a fényben csillogó vízen olyan meseszerűvé válnak, ahogy hangtalanul suhannak, lámpással az orrukon. Azután elindultunk Firenzébe. Az utat megszakítottuk Bolognában. Itt csak fél napot töltöttünk. Bevallom, semmiféle műemlékre nem emlékszem, talán nem is néztünk