Nagy Péter: Móricz Zsigmond: O mors, bonum est judicium tuum (Kézirattár, Budapest, 1979)

MÓRICZ ZSIGMOND OLASZORSZÁGBAN 1925, 1926 - Móricz Gyöngyi / Elutazunk Olaszországba!

Móricz Gyöngyi Elutazunk Olaszországba! Őszintén bevallom, teljesen váratlanul ért az a kívánság, hogy én is egészítsem ki Virág visszaemlékezését az apuval megtett olaszországi útra. Én ugyanis egész gyerekkoromban és még azután is olyan befelé forduló, szórakozott, álmodozó, gyakorlati célra teljesen használhatatlan gyerek voltam, aki azt is alig veszi észre, amibe már beleveri az orrát. Virág volt mindig az ügyes, talpraesett, reális, gyakorlatias. És most kiderül, hogy a hármasban megtett olasz útról neki is az a legmélyebb emléke, hogy a Mahábháratá-t olvastuk az úton. Nekünk Virággal már gyakorlatunk volt az apuval való utazásban. Egyik nyáron végigvitt minket az Alföld városain és faluin, Budapesttől Nyíregyházáig, aztán le egészen Szegedig. Apu embertől emberig utazott. Mindenütt volt ismerőse, rokona, barátja, emléke. Még a halottak is. A következő évben anyu is csatlakozott hozzánk. Akkor a Dunántúl került sorra. Itt már alig volt ismerősük, barátjuk. Rippl-Rónain és Szabó Lőrincéken kívül nem emlékszem másra. De anyuval tájat láttunk, várost, házakat, stílust. Tőle tanultam, hogy a házaknak nemcsak a külseje érdekes, be kell nézni a kapuk alá is, az udvarokba. Aztán meghalt anyu, és mi újra utaztunk. És nem azért, hogy ismerősöket, barátokat keressünk, még csak azért sem igazában, hogy tájakat, városokat ismerjünk meg. Menekültünk. És magunkkal vittük mindazt, ami elől menekültünk. Ezért aztán nem volt elég az idegen táj, még tovább bújtunk, a mesébe. És ezért jellemző az utunkra a Maiiábhárata. Természetesen Virág is biztosan rengeteg tényre emlékszik az útról, csak ösztönösen érezte, hogy ezen az úton ez volt a legfontosabb. És természetesen azért emlékszem sok konkrét részletre is. Jugoszlávián át mentünk. Amint a határt átléptük, a vonat közönsége kicserélődött. Erre persze apu hívta fel a figyelmünket. Az országok között nemcsak a táj különbsége tűnt fel (eleinte a táj nem is különbözött), hanem az emberek egészen mások voltak. Feketébbek, keményebbek, a nyelvük is keményebb. És nagy szeműek. Emlékszem egy fekete szemű fiatalasszony arcára, ilyen nagy szemet azóta sem láttam. Apu elmondta, hogy Homérosznál Héra istennő állandó díszítő jelzője: a tehénszemű. És hogy ez nem sértés, hanem ezt a nagy, csillogó, kissé