Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: Bánk bán (Kézirattár, Budapest, 1979)

KERÉNYI FERENC: PETŐFI BÁNK BÁN-JA - Bánk alakja a nemzeti játékszínen

Bank alakja a nemzeti játékszínen Lakfalvy Ede a „szabadság, egyenlőség, testvériség" szellemében, világpolgárként ajánlotta magyar történelmi témáit Schiller drámaírói figyelmébe. Feltehetőleg nem zavarta, hogy a német költőnek csupa olyan hőst ajánl, akik a „német nagyravágyás", a német császár ellen küzdöttek. A francia háborúk másik - Lakfalvynál nevesebb - katonája, Kisfaludy Sándor, aki Himfy-dalai révén a XIX. század elején az ország legismertebb költője, a hazafiság példáit kutatta a történelemben: történelmi regényeivel, drámáival a nemesség nemzeti öntudatát akarta éleszteni. Alkalmas témát keresve, hamar rábukkant Bánk történetére. 1808. augusztus 6-án, Batsányi Jánoshoz írott levelében említi, hogy „a magyar színjátszó társaságnak szükségét látván a teátromi darabokban", drámát készült írni részükre „Bankó nádorispányról", de tervét félretette, mert érezte, „talán a tárgy magában is botránkozást okozhatott volna." Egy jóval későbbi, 1820-ban kelt levél viszont arról tudósít, hogy a dráma mégis megszületett; nyomtatásban a mű - az említett oknál fogva csupán 1892-ben jelent meg. Az ötfelvonásos „históriai dráma" külsőségeiben annyira hasonlít Katona József alkotásához, hogy az irodalomtörténet hosszabb ideig Katona közvetlen hatásának lehetőségét gyanította. Kisfaludy Sándor Bánk nádora a dráma kezdetétől érzékeny férj, jó hazafi, derék tisztségviselő, idegengyűlölő; semmit nem fejlődik addig, amíg fegyvert nem emel a királynéra. „Örömekkel és biztató reményekkel hinti a jó hazafi és emberséges tisztviselő a közhaszonnak, a közjónak, a szent Igazságnak magvait a nemzetnek földjébe" - mondja fellengzősen önmagáról. Kisfaludy gondosan számba veszi és színpadra viszi az 1825 előtti évek sérelmeit. Magyar és horvát nemesek, kalodába zárt parasztok, sanyargatott és kifizetetlen polgári iparűzők harsogják