Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: Bánk bán (Kézirattár, Budapest, 1979)

KÉZIRATTÁR Nem kell a grafológia szakértőjének vagy éppen hívének lenni ahhoz, hogy egy nagy író, költő, esetleg jelentős politikus kézírása láttán elkapjon a kutató kedv, és furcsa elfogódottsággal hajoljunk az esetleg jól ismert szöveg első fogalmazványának hal­ványuló sorai fölé. A kézirat szemlélője egy pilla­natra ágy érezheti, szinte fizikai közelségbe került az alkotóval, észrevétlen tanúja lett a mű születésének. A kézirat bepillantást enged írója műhelyébe, és ez - a művész megidézésének naiv, de nagyon emberi élményén túl - rendkívül értékes segítséget jelent a kutatónak is: a hiteles szöveget kereső filológusnak, a művet elemző irodalomtörténésznek, az alkotás mechanizmusát vizsgáló művészetpszichológusnak. Sorozatunk, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum, vala­mint az Európa Könyvkiadó közös vállalkozása, és a Magyar Helikon gondozásában jelenik meg, az eredeti kézirat olvasásának, már-már birtoklásának és titkai tudós nyomozásának kettős örömét szeretne biztosítani könyv- és - esetleg - kéziratgyűjtőknek, az irodalom iránt bensőségesen érdeklődő olvasóknak. A sorozat kötetei egy-egy vers, rövid novella, olykor egy levél tökéletes hasonmását tartalmazzák, eredeti méretben. A kézirat hasonmásához tanulmány csatla­kozik, amely a mű keletkezését, a szöveg sorsát követi nyomon, jelentését elemzi, különös tekintettel a kéziratból feltáruló összefüggésekre. A tanulmányt dokumentumok - fényképek, metszetek, levelek ­illusztrálják. MAGYAR HELIKON ÁRA: 75,-Ft

Next

/
Thumbnails
Contents