Barta András: Krúdy Gyula: Szent Terézia utcái (Kézirattár, Budapest, 1978)

BARTA ANDRÁS A SZENT TERÉZIA UTCÁI-RÓL

a bajnok-utcából a fűszeresek, akik mindig megkeserülik, ha clköltözködik egy régi lakó az utcából, a felső erdősorból a mosodások, akik nem érnek rá tiszta inget váltani..." A kisemberek menetének expresszív képe egy pillanatra félresodor minden iróniát. A második váltás a cikksorozat lezárását előzi meg. A kisemberek jelöltje időközben miniszter is volt. Az induló Vázsonyit Krúdy Vázsonyi lapjában meghökkentően gúnyos fordulatokkal jellemzi, de körülírásaiban,megjegyzéseiben (,,a nagyorrú fiskális"; „modorában is inkább rátarti volt a demokrata pápa"; „a pestiek már tudják, hogy Vázsonyi csak azért szatirikus, mert nincs pénze A Polgár fenntartásához") van némi évődő bennfentesség, ami közelebb hozhatta a politikus alakját választóihoz. De a cikksorozat végén Krúdy hangja igazán gunyoros lesz, kesernyés, vitriolos: ,,.. .ó ez a nagyorrú fiskális se megy többé gyalogszerrel az utcákon, hogy útközben minden fa- és szénkercskedő megszorongassa a kezét... autóba, mégpedig miniszteri autóba ült a gyalogjáró követ." „A nagypecsét lordja" lett Vázsonyiból, mondja Krúdy epésen, útja „Ferenc József szobájáig, az excellenciás megszólításig, ... a bársonyszékig" vezetett. Egykori hívei odáig nem követhették: „a demokratikus eszméknek sohasem képzelt győzelmét" csak a Teréz-tcmplom kő arkangyalai érték meg. ,,. . .egy dolog van a világon, amely a sors útjait kanyarítani tudja, ez pedig a becsületes hit" - vágja el Krúdy váratlan tanulsággal cikksorozatát. „Amint a terézvárosi Cyrano példájából is látható." Hogy az utolsó mondat, a sorozat zárómondata ismét gúnyolódás-c vagy a belenyugvás kézlegyintése - azt talán még maga Krúdy sem tudná eldönteni. A Terézváros és élete, polgárainak sorsa többször felbukkan Krúdy publicisztikájában. Két hírlapi cikke mintegy kiegészíti a Szent Terézia utcái-t. Az X. Y. pesti demokrata hiteles polgár története (Világ, 1925. május) a terézvárosi lokalitások nélkül foglalja össze Vázsonyi és a demokrata eszme térhódításának, a kispolgár cszmélésénck történetét. A Szent Terézia gyertyaöntői (A Reggel, 1926. július) című cikkben arról értekezik az író, hogy rá lehet ugyan bírni a gyertyaöntőket : jó pénzért Bethlen István vagy Kállay Tibor (a Bethlen-kormány pénzügyminisztere) képét fessék a gyertyákra, de ők azért hűségesek maradnak hagyományos ellenzékiségükhöz, és különben is: „Nem viaszgyertyák