Ady Endre: Az elhagyott kalóz-hajók (Kézirattár, Budapest, 1977)

Erzein, hogy annyi anyag van bennem, és elvágnak minden kicsi szálat ami a célomhoz vezetne. - Betegesen nagy érzékenységemet a szép iránt, egy penzionális életbe kell eltemetnem. - Léha, üres életet kell éljek, mint a mai lányok, és nincs senki, aki megértene miért van olyan szomorú nézése a szememnek, miért sápadt az arcom, miért nem jön szívből a nevetésem. - Temetek. - Harcolok. - Évről évre... 6 évig voltam az Erzs. nőintézetben. - 6 hosszú évig egy volt a vágyam, az álmom. A rajztehetségem, az a nagy kiforratlan erő, amit a kezemben érzek. Az apám nem enged, de eldug egy peusionatba, buta, érzéketlen emberek közé, ahol egyedül vagyok. A lelkivilágomra gondolni sem szeretek, olyan zavaros, olyan szomorú, kialakulatlan kép az, amit csak a jövő fog kiformálni. Jó néhány hasonló bekezdést idézhetnénk még ezekből a valóban nem mindennapi, sőt az állandó szerepjátszásra kényszerített korabeli úrilányok szokásos megnyilatkozásaihoz képest bátor hangú levelekből, amelyek bizonyára csak megbotránkozást váltanak ki, ha annak idején a hagyományos erkölcsi normák követői olvassák el őket. Van olyan is, amelyben szokatlan modernséggel a szabad szerelem hívének mutatja be magát: Hát olyan ostobának, naivnak tartasz, hogy ha én valakibe beleszeretek a szenvedélyes lelkem egész erejével, és három napig vele lehetek, megállok egy csóknál?! Az 191

1. VII. ii-én írt levelében pedig a következőket olvashatjuk: A lelkemről mesélek, mert az nem változott, csak büszkébb lett, égőhk, nemesebb. Nem vagyok már gyermek az érzéseimbe, betöltöttem a 16 évemet. Az Apám jön aug. 5. körül, nagy kérdésekről lesz szó közöttünk, és én előre irtózom attól a brutális embertől, akit nekem a természet törvényei szerint szeretnem kell. Nem, Géza, szeretni soha nem tudnék, mert kell szeressek. - Szeretni én csak akkor vagyok képes, mikor a saját meggyőződésemből szeretek valakit. - O tönkre tett egy családot, és most én vagyok a soron, de vigyázzon - mert ha tönkre teszi a jövőmet is, szeretni fogom, és ez a szeretet megöli, méreg lesz a csókunk, a karjaim pedig kígyókká változnak. Tudod én azok közül a nők közül vagyok, akik Salomet és Carment a testvérüknek nézik.