Ady Endre: Az elhagyott kalóz-hajók (Kézirattár, Budapest, 1977)

A Léda-versekben újra meg újra morbid asszociációk, halálképzetck bukkannak fel, akárcsak a végzet asszonyát ábrázoló szecessziós festményeken, vagy régi vásári metszeteken. Erósz és Thanatosz, a szerelem és a halál (a kettő mélyebb összetartozását a tudattalanban már Sigmund Freud tanításai is népszerűsíteni kezdték a század elején) víziójának együttes jelentkezése szorosan hozzátartozik az egymásba való belchalás reményével és rettegésével kísért „halálos szerelem" élményéhez. Bármennyire nagy lázadás volt ez a szerelem, Ady lelke legmélyén mégsem tudhatta teljesen elcsitítatni a gyermekkori környezetére évszázadok óta ránehezedett puritán erkölcs tiltó szavait, s ezért számos versében tudatosan megfogalmazott lelkiismcret-furdalásfélc is kíséri csókjait. És szerelmébe is behatoltak azok a Rémek, amelyeket oly sokszor felidéz, amikor kora társadalmi valóságának igazi nevükön még meg nem nevezhető ellentmondásait akarja képekbe, szimbólumokba sűríteni. Életszeretet és halálvágy, lázadás és idilli béke, elvágyódás és otthonkeresés, magányosság és kitárulás, megnyugvás és diszharmónia, s vélük együtt Ady még jó néhány nagy témája kapcsolódik Lédához, s mindez nemegyszer kozmikussá táguló jelképek motívumhálózatában jelenik meg. Újra és újra visszatérő képei: a tűz és a víz, az Ér és az Óceán, a köd és a napfény, a leány és az asszony, az anya és a boszorkány, Párizs és Bihar... Most csak e viharos szerelem hullámhegyein és -völgyein megjelenő hajóknak (és rokonainak) a továbbiakban majd épp az előttünk levő vers értelmezéséhez is kulcsot kínáló motívumrendszerére emlékeztethetünk. Nem pusztán egy ősrégi kép banális alkalmazása, hanem mélyebb értelmű pszichológiai realitás hordozója, hogy szerelmük kezdetekor, a Watteau híres festményének, az Embarquement pour Cytherenck mitológiai gyökerű alapmotívumát modern verssé áthangoló Léda a hajóu-b<m, az érzéki szomjúsággal várt asszony az „örömhajójá"-n tűnik fel, de az öröm a vers második strófájában máris szertefoszlik, s megjelenik az a vívódás, amely az egész Léda-élményt végigkíséri. A Léda-szerelmet szimbolizáló hajók csak nagy ritkán röpülnek az Új vizeken járok hajósának magabiztos lendületével. A teljes harmóniát alig ismerő szerelmesek halálhajókon, bárkákon, csónakban járják a vizeket, mint például a Lédával való közös halál, a szerelmes halál vízióját idéző A tó nevetett, vagy a Temetés a tengeren