Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

Az olvnn hirlapirókniik a sowa, a kik eajrwerro a iiiii^v ároknak is, mesr a kormánynak is opponálni akarnak. Karikatúra az Üstökös 1861. nov. 16.-Í számából kontrollt is nyújtó ismeretek tanulmányozása, ezek igazolásaként fordul beköszöntő cikkében Kazinczy példájához. A Szépirodalmi Figyelőjava erőink felvonultatásával, az irodalmi centrum igényével lép színre. Modell és mérték kíván lenni hasonlójellegű lapjaink szemében. A művek, irányzatok és a letűnt évtized irodalmi teljesítményének kritikus szellemű bírálója. A kortárs világirodalomból az angol és az orosz próza mestereit becsüli leginkább. „Publikum-csődítőbbnek" szánt utóda, a Koszorú közli Arany remekbe szabott íróportréit Gyöngyösi Istvánról, Gvadányiról, Rábay Gedeonról, Orczy Lőrincről, sok más jeles munka társaságában. A folyóirat ennek ellenére is csak vegetál, nem ér meg hosszú időt. Az irodalmiaknál nagyobb az enciklopédikus folyóiratok keleté. Ezek a századelej i polgári műveltségeszmény lexikonkultuszából következően a tudományok összességét (a politikailag „közvetett szektort") kívánják népszerűsíteni jeles szakemberektől, olvasmányos stílusban, illusztrációktól kísérten. A „kevéssé tanult sokaság" igényeire a néplapok reflektálnak (Kalauz, Hírmondó), a középrétegekére a családi lapok (Családi Lapok, Család Könyve), a szakbarbárságtól még nem fertőzött értelmiségi „naprakész" tájékoztatását pedig a szemlék vagy revük tartják feladatuknak (Budapesti Szemle). A lapfajta legkiválóbb egyedei (Vasárnapi Újság) ugyan mindenkor a nemzet egészéhez kívántak szólni — vitatható eredménnyel. A szabadabbá lett politikai légkör jóvoltából az '50—60-as évek fordulóján megjelennek