Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Borsos József rajza nyomán August von Pettenhofen: Az országgyűlés megnyitása 1848. július 5-én, 1848. (Litográfia. 47.3x60,3 cm. PIM ltsz. 79.153.1.) hangnemben. A nagypénteken írt Rákóczi ódai szárnyalású, a közismert témát feldolgozó Bánk bán és a Hunyadi László-történetet újraíró A király esküje (mindkettő: május) az idegen uralkodó elleni fellépés hagyományát éleszti, a Dobzse László (1848. június) és a Kun László krónikája (1848. július) komikus zsánerkép a királyi pályaalkalmatlanságról, a Vérmező (1848. augusztus) a magyar jakobinusokat állítja példának. 1848. június 15-én (három hónappal a márciusi forradalom után) Petőfi megbukott a szabadszállási követválasztáson. A helyi pap fia lépett fel ellenjelöltként, s a „kaputosok" megismételték Petőfi ellen mindazokat a képtelen vádakat, amelyek a republikánusok ellen elhangzottak, folyt az etetés-itatás, a körzet más helységeiből érkező választók kirekesztése. De — valljuk meg — a költő ellen szólt apjának helyi emléke éppúgy, mint/l kiskunokhoz című választási röplapjának szövege, amelynek hangneme olykor az irodalmi polémiákban használt, a kritikusokat leckéztető; ráadásul most mindez egy, korábban kiváltságos réteg számára készült: „Március 15-kéig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságú ország volt, és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utolsókhoz." A politikai kudarcok kulcsműve, Az apostol megírását június 15. és augusztus közepe közé tehetjük. A 2921 verssor terjedelmű alkotás — Illyés Gyula érvényes, szép szavaival — „Petőfi eszméinek szótára." Középpontjában az 1846-ban még homályosan érzett,