Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

, M^m* mm. t»4«* MfyviAiofc fflrtM Vz%>- ; •f * 'b o f o * <i. SV«3MÍ» tionaiizü borocska mellett Vigan il!» életem ; Goudazö borocska mellett, Sors , hatalmad' aevetem. És mit ámultok, fai mondom, Hogy csak a' bor' istene A' ltit én imádok, a' ki E' kebelnek mindene? Ks a' bor* vidám bérében Füttyentek rá.!, zord TI!4Ç , Szivemet itol annyi kínnak Páriái »zag»aiák. Bor taniia buriaímra Csalni ayája* miket. Bor unna elfeledni, Csalla lányok, titeket. fíykor majd borocska mellől -V halál ha lizni jő, Jlíe egy korty — '« nevetve duluk Jégúledbe, temeti! retraite* Séaami Az Athenaeum címlapja 1842-ból Petőfi első nyomtatásban megjelent versevei. század haladásához méltó, mi az utolsó évtizedet megelőzte." Toldy szerint a hírlapok, divatlapok, almanachok megszaporodott publikációs lehetőségei közepette eluralkodtak a ,,felségek" azaz a félművelt féltehetségek, akiket elsősorban az esztétikai (korabeli szóval: a széptani), filozófiai és történeti ismeretek hiánya, a műgond fogyatékossága akadályoz meg minduntalan a maradandóbb művek létrehozásában. A végső ok pedig: a politika előretörése. Valóban: az 1842-es esztendő nagy reprezentatív eseménye politikai-közéleti jellegű. Augusztus 24-én Pest-Budán ünnepélyesen elhelyezték a Lánchíd alapkövét. Az eseményről akkor riportfrissességű akvarellt készített Barabás Miklós. Az egykorúak sokféle jelképet köszönthettek a hídban, amelynek tömör-erős kapuzata, a Dunát átívelő láncai ekkor még csak Thierney Adam Clark terveiben léteztek: a két város kézfogását a folyam fölött, az egy célért működni képes nemzeti közakarat megnyilvánulását; immár harmadszor, a Magyar Tudós Társaság és a Nemzeti Színház után. A következetes reformok hívei pedig — a nemzeti öröm napján is — emlékezhettek azokra a vitákra, amelyek (a leendő, mindenkire kötelező hídpénz kapcsán) rést ütnek majd a nemesi adómentesség sok évszázados falán, tettet jelentenek a közteherviselés javára. Barabás utóbb, 1857 és 1864 között megrendelésre újra megfestette az alapkőletétel jelenetét, előbb kisméretű, majd monumentális