Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Előzmények - összefüggések

dulók szemében, akiket így biztat: „Mozdullyatok osztán / Férjfi serénységgel, kérlek; már rajtatok a sor!" Legnagyobb hatású műve azonban nem vers, hanem a magyar történelmet népszerűsítő, összefoglaló, prózai munka. Magyar Századainak olvasmányos lapjain nemzedékek nevelkednek. Virágnál az ősi dicsőség hirdetésének igénye szemben áll a harc, háború, vérontás határozott elítélésével. Addig, amíg a haza védelméről és a haza dicsőségéről (külső hódításról) van szó, ez az ellentét elenyészik a hősök dicsfényében. Történelmünk azonban jónéhány belső harcot ismer. Virág alapvető kérdése ilyenkor, hogy aki megbontja a békét — ezzel a rendet —, az bűnös. Néhol azonban nehezen tudja ezt az elvet következetesen érvényesíteni. Különösen akkor, ha a rendbontó nem más, mint a lovas-eszmény legnagyobb hazai példája, Szent László király, de — érdekes módon — Budai Nagy Antal lázadásának indokolására is talál érveket. Célja itt is a nemes értelemben vett tanítás, ezért ír - katolikus pap létére — nyílt elítéléssel az inkvizíció rémtetteiről, s mindig elismeréssel az emberi-polgári jogok védelmezőiről. A kor legnagyobb költői közül Berzsenyi nehezen, Csokonai sehogy sem sorolható a klasszicizmus fogalomkörébe. A klasszicista ízlés érvényesítéséért pedig minden bizonnyal Kazinczy tette a legtöbbet. Különösen igaz ez akkor, ha a képzőművészetet népszerűsítő tevékenységére - kedvenc festőire, szobrászaira — is gondolunk. 54