Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Előzmények - összefüggések

Előzmények - összefüggések Kitekintés A „fény százada" — olvassuk európai művelődéstörténetekben arról az időszakról, amely egyesek szerint 1800-ban, mások szerint a napóleoni háborúk időszakában, ismét mások szerint a nagy francia forradalom kitörésekor végződik. Ennél is nehezebb meghatározni a kezdetét. Elvi alapjait Francis Bacon (1561-1626) veti meg, amikor — még az előző században — így ír: „Isten munkái kezdetén megteremtette a látható fényt, az utolsó napon pedig az értelem fényét . . . Először fényt lehelt az anyag vagy a káosz arcára, utóbb fényt lehelt az ember arcára . . ." (Az igazságról) Az európai gondolkodásban még sokáig él az a görög eredetű igény, amely szerint az embert a műveltség teszi szabaddá, s ez az enkykliosz paideia, a hét szabad művészetbe foglalt összes ismeret elsajátításával érhető el. Ugyancsak Bacon az első, aki úgy látja, hogy ehhez a különböző jellegű ismereteket rendszerbe kell foglalni. Nagy vállalkozása, a Nóvum Orgánum (1620) töredékben maradt ugyan, mégis ide vezethető vissza az a folyamat, amelynek sodrában elválik'egymástól vallás és tudomány, tudomány és művészet. Az ismeretek megsokszorozódása szükségessé teszi enciklopédiák, lexikonok, szótárak létrehozását. A legnevezetesebb ezek közül Diderot és d'Alembert 1751-1752 között kiadott huszonnyolc kötetes „nagy" enciklopédiája, amely a tudományos teljesség igényével készül. E teljesség személyes megvalósítására az utolsó nagy kísérletet Goethe (1749-1832) teszi, aki éppen a fény természetének megismerése végett folytat természettudományos kísérleteket, de egyik fő művében, a Faustban mégis a tudás lehetőségét vitató kételkedéssel indítja a drámát: Ó jaj, a filozófiát, jogot és orvostudományt - sajnos, a teológiát is! buzgón búvároltam át. S most mégis így állok, tudatlan, mint mikor munkámba fogtam. Faust kétségbeesett hangja azonban nem jelenti, hogy a költőfejedelem feladná a XVIII. század általános meggyőződését, miszerint az emberi ész képes a világ megismerésére. A sötétség kora után bekövetkezik a világosságé: nem lehet többé vezérlő elv a puszta hit, meg kell érteni a vallást, tanulmányozni a társadalom működését; fel kell fedezni a világ és a természet titkait. Mindennek érdekében óriási erők mozdulnak meg, egyesek vakmerő bátorsággal hajóznak ismeretlen tengereken, mások életüket áldozzák a tudományért, s Európa-szerte hatalmas szellemi erők fognak hozzá a lényeg rendszerbe foglalásához: megújul a filozófiai gondolkodás. A „fény századának" gondolkodói meg vannak róla győződve, hogy az ész megismerő képessége el kell hogy vezessen a jó felismeréséig, s ily módon egy új, magasabb rendű, az ember számára minden tekintetben kedvezőbb rend megvalósításához. A belátás, a megvilágosodás tehát annak a szükségszerűnek tartott fejlődésnek, haladásnak az alapja, amit — legalábbis kezdetben — biztosra vesznek. Az írók még tudósnak és filozófusnak tartják magukat, de az irodalom már 3