Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Előzmények - összefüggések

Miért Kazinczy és kora? Az irodalmi folyamatok nem köthetők évszámokhoz. Az irodalomtörténetírás mégis kénytelen a maga tárgyát korszakokra osztani. A magyar irodalom múzeumának teljes történeti folyamat bemutatását kellene vállalnia, ehhez azonban nincs elegendő helye. Ki kellett tehát választania néhány nagy egységet, hogy az irodalmi kiállítás sajátos eszközével szolgálja alapvető feladatát. Ez az eszköz eleve alkalmatlan arra, hogy már megírt irodalomtörténeti munkákkal vitatkozzék vagy megírásra váró feladatokat vállaljon magára. A „műfaj" nem teszi lehetővé elvek, elméletek kifejtését, eszmék ismertetését, folyamatok részletes levezetését, életművek belső világának jellemzését és értékelését. Az irodalmi kiállítás egyes esetekben vállalhatja ugyan sokrétű irodalmi alkotások vizuális eszközökkel való értelmezését is, korszakok bemutatásánál azonban ez igen nehéz, szükségszerűen egyoldalú, ezért rendkívül vitatható vállalkozás lenne. A Petőfi Irodalmi Múzeum, mint kiállítássorozatunk címe is jelzi, a kor jellegzetes tárgyaival, ízlésének, szellemiségének képi megjelenítésével mindössze szerény bevezetést kínál a magyar irodalom világába — arra szolgáló írott munkákra bízva a tudományos feltárást, és az olvasni szerető látogatóra a művek otthoni megismerését. Célunk leginkább az, hogy ez utóbbi iránt fölkeltsük az érdeklődést. Jelen kiállításunk azokra a szellemi mozgásokra akarja felhívni a figyelmet, amelyek nálunk a XVIII. század közepén kezdődtek, 1770 körül hozták első eredményeiket, 1795-ben súlyos válságba kerültek, hogy aztán az új században felgyorsult lendülettel törjenek előre ... A korszak végét — illetve a következő kezdetét — láthatjuk a Tudományos Gyűjtemény 1817-es, az Aurora 1820-as, a Zalán futása 1825-ös megjelenésében. Láthatjuk ugyanebben az évben Széchenyi Istvánnak az Akadémia megalapítását lehetővé tevő országgyűlési felajánlásában, a Magyar Tudós Társaság érdemi munkájának 1830-as megkezdésében vagy Kazinczy halálában (1831). Ám Kazinczy halálakor már rég mellőzöttnek érzi magát, s a fiatalok egy korszerűtlen eszmény rendszer képviselőjének tekintik. Milyen elnevezés foghatja össze azt a korszakot, amelyik az általunk barokknak nevezett időszakot követi, és mintegy hét évtizedig tart? Melyik elvét, elemét emeljük ki? A stiláris megközelítés lehetőségét elvetettük, részben mert olyan ellenmondásos fogalmakra találtunk, mint a rokokó és a szentimentalizmus, részben mert az irodalmi kiállítás alkalmatlannak látszott még a klasszicizmus mibenlétének megmutatására is. Gondoltunk arra, s úgy véljük, nem alaptalanul, hogy a felvilágosodás koráról beszéljünk. Itt is oda nem illő jelenségekbe ütköztünk azonban, amelyek mellőzése félrevezetné a látogatót, magyarázata pedig szétfeszítené a kiállítás adott térbeli kereteit. így jutottunk arra az álláspontra, hogy van ennek az időszaknak egy olyan főszereplője, aki 1759-ben, tehát éppen a bemutatásra váró szellemi áramlatok keletkezése körül született, azok kibontakozásával együtt érett íróvá, íróként rögtön kezdeményező szerepet vállalt magára, s a változások döntő szakaszában az irodalom - s ami ezZel akkor egyet jelentett: a magyar szellemi élet — elismert, mindenkitől tisztelt, tanítványai szemében a rajongásig szeretett, még ellenfelei által is méltányolt tekintélyű vezére volt. Nem kívántuk kétségbe vonni Bessenyei György korszakos jelentőségét vagy Csokonai és Berzsenyi költészetének összehasonlíthatatlanul súlyosabb voltát, mégcsak Dugonics András vagy Kisfaludy Sándor sokkal nagyobb népszerűségét, olvasottságát sem, amikor úgy döntöttünk, hogy kiállításunk középpontjába Kazinczy Ferenc személyét állítjuk. 20