Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

Bevezető

Bevezető A magyar irodalom első századaiban szinte mindent latinul írtak. Első összefüggő, magyar nyelvű szövegemlékünk, a Halotti beszéd (1200 körül) s a második, az Ómagyar Mária-siralom (1300 körül) latin kódexben maradt ránk, mint ügynevezett vendégszöveg. Első, egészében magyar nyelvű kódexünk, a Jókai-kódex, valószínűleg a XV. század első felében készült. Valamivel utóbb írhatták a Huszita Biblia három kódexét, a Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódexet. Néhány évtizeddel később, a XV. század végefelé, a XVI. század elején a magyar nyelvű kódexirodalom hirtelen felvirágzott. Az ebből az időszakból ránkmaradt mintegy negyven kötet java részét a dömés és ferences koldulórendek kolostoraiban másolták. A fellendüléssel egyidőben bontakozott ki Magyarországon a latin nyelvű reneszánsz humanista kultúrája is, jócskán megelőzve Angliát és Franciaországot. A humanista Európa Janus Pannoniust (1434-1472) százada egyik legnagyobb költőjének tartotta. Igaz, Mátyás abszolutizmusa nem támaszkodott mélyen tagolt, bonyolult feudalizmusra, társadalmi csoportok kiegyensúlyozott, kölcsönös függésére — s az uralkodó halála után kártyavárként összeomlott; s igaz az is, hogy a Mátyás-kor reneszánsz művelődése nem fogta át az egész országot, hanem csak a király környezetében, valamint néhány főpap és főúr udvarában élt, de — jóllehet, még mindig csak a társadalom egy vékony rétegében — mindenesetre túlélte Mátyás birodalmát. A rákövetkező időszak anarchiája és gazdasági hanyatlása közepette a reneszánsz eszménye lassan-lassan átformálta a magyarországi művelődés arculatát. A mohácsi csata után, az 1530-as évektől a XVIII. század közepéig tartó kor irodalomtörténetét a fejlődés megszakítottsága, a folytonosság hiánya jellemzi. A török csapás, majd az ország három részre szakadása (1541) nyomán megszűnt az addigi magyar kultúrában mindig döntő szerepet játszó központi királyi hatalom, s időbe tellett, amíg egyes irodalompártoló főurak udvarai többé-kevésbé átvehették annak szerepét. A XVI. századi irodalomra alaposan rányomta bélyegét a reformáció, mely sok tekintetben szakítani kívánt a katolikus középkori és reneszánsz műveltséggel, s alkalmasint nemcsak annak közvetlenül egyházi vonatkozású elemeivel. tA földesúri birtokokon fekvő mezővárosokon kívül a bennünket érdeklő korszakban egyedül Kolozsvár volt olyan teljes jogú város, amelyben a lakosság többsége nem németül, hanem magyarul beszélt. A nemzeti királyi udvar hiánya mellett a városi civilizáció rendkívüli fejletlensége is akadályozta a szellemi élet kibontakozását. Magyarországon a középkor és a reneszánsz egyetem-alapítási kísérletei rendre kudarcot vallottak. A Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem (1635) sem szüntette meg maradéktalanul a hazai felsőoktatás gyengeségét: az itthon képzett protestáns értelmiségiek csak a kollégiumok vidékiesebb oktatásában részesülhettek. Emiatt maradt fejletlen korszakunkban a magyarországi tanulmányírás, a tudományos irodalom. A Habsburg-ellenes szabadságharcok idején az európai kultúra sokak szemében összekapcsolódott a bécsi udvar kultúrájával, s ezért szembefordultak azzal. Az európaias viselkedés, a ,,náj módi" elutasítása hazafias dolognak számított. Bár a legnagyob3