A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Legkedvesebb képem

Lehet, hogy a festő önmagát örökítette meg. A fej kidolgozása részletesebb mint a többi alaké. Szembetűnő a hasonlóság Csontváry Önarcképével. De fölfigyelhetünk másra is. A „Sóhajok hídjának" kontrasztos környezete a Jajcei villanymű éjjel egy részletét idézi. Az elkanyarodó utcarészlet több Csontváry-képen megtalálható. Az üzletek feletti lepel a hangulatot tekintve az Athéni utcára emlékeztet. A dinnyeárus asszony fejkendője ugyancsak ismerős Csontváry-képekről, például a Selmecbányái tájképről. Gyanús ez a kép kissé vagy nagyon. Mindamellett jól fest egy lakásban - hát még egy múzeumban. CZAPOLAI IMRE ISMERETLEN 18. SZÁZADI PARASZTMŰVÉSZ Tempi Bachus papír, fametszet - 400x490 mm (papírméret), 350x460 mm (metszetméret) - J. n. II. Rudolf császárnak volt egy „Kunst- und Raritatenkammer"-ja. A művészit és a ritkát egyaránt gyűjtötte. Követtem példáját akként, hogy - mint metszetgyűjtő - a ritkává váltat favorizáltam. Ezért emeltem ki a Tempi Bachust az annak idején kínált metszetek közül. Művészi is (népművészet!) és ritka is, bár tömegével készült. A populáris-paraszti grafikát - az évenkénti újra meszelés előtt - letépték a falról, és újat ragasztottak helyébe. Ezért minden ide sorolható lap rarissimum! (1970-ben az 1800 előtti népi fametszetekből rendezett bukaresti kiállításra mindössze 110 darabot sikerült előkeríteni, közülük csak tizenhárom volt világi témájú.) Ezért választottam a Tempi Bachust a tárlatra. Szépnek tartom (ma egyébként minden művészet), régi is, ritka is. Még nem került elő belőle másodpéldány. Alkotója, készültének helye, ideje ismeretlen. Rejtély! Van rajta mit kutatni. Erdélyi származása valószínű. Olyan vidékre utal, ahol nyugati és keleti motívumok egyaránt éltek a hagyományokban. Fő témája, az olasz korsók, a főalak ruházata, főként a latin betűk alkalmazása nyugati hagyományt követ, talán nem is paraszti, hanem egy diák műve. A függöny mint nyílászáró eszköz talán ikonosztázhelyettesítő, akár egy-egy szegény balkáni faluban: a kivitelezés tobzódó vonalai keleti eredetűnek tűnnek. A vevőként megcélzott vidék tehát valószínűleg vegyes lakosságú táj, például a Szilágyság, Szászrégen környéke. Itt még a templomok mennyezeti kazettáin is a sok a világi téma, sőt fölfedezhető köztük egy „Bakus" is (Tancs, 1670 körül). A lapon van még mit kutatni, ezért a kedvencem. Nincs fél éve, hogy a lasi melletti dobrováti templom 16. század eleji falfestményeivel való stílusrokonságának fölfedezése megörvendeztetett. A lap van olyan érdekes, mint egy huszadik századi expresszionista fametszet. CSONGOR DÉNES KASSÁK LAJOS (1887-1967) Képarchitektúra /1921 olaj, dekli - 19x17 cm - J.j.l.: KL Még a legszerényebb gyűjtő is valamennyi képét szereti, becsüli. Másképp valószínűleg meg sem vette volna őket, vagy már rég túladott volna rajtuk. De vajon melyik közülük a legkedvesebb? Nehéz e kérdésre válaszolni. Mindegyikhez fűződik ugyanis valami rendkívüli, egyedi történet. Barcsay Jenő kitűnő festményét például azért is tartom egyik legjobb képemnek, mert maga a Mester akarta kromofággal megsemmisíteni, s én vásárlóként egyúttal a mű megmentője is lehettem. Barcsay később maga is belátta, hogy elhamarkodott volt eredeti döntése. Mégis, egy másik képet választottam mint legkedvesebbet, mert ehhez is személyes emlék fűződik. 1983-ban a Magvető Kiadó Nehéz esztendők címmel két kötetes válogatást jelentetett meg Kassák Lajos novelláiból. Kassák Lajosné - Klárika - az első kötetet baráti szavakkal nekem dedikálta. Nem sokkal később sikerült Klárikától megvásárolnom ezt a kicsit absztrakt, kicsit tipográfus, egy stilizált M betűt formázó korai olajképet, melyet a kötet borítóján reprodukáltak. A festőről elnevezett múzeumban a „múzeumok éjszakáján" méltó helyen lesz az én legkedvesebb képem is. EGRI JÁNOS KONTRASZTY LÁSZLÓ (1906 1994) Op. 86/4a olaj, farostlemez - 57x70 cm - J.b.f.: Kontraszty 86 Gyakorta látom ezt a képet, néha csak valahol a látómezőm szélén. Ilyenkor szép elmosódó színeivel, szétszóródott vonalaival. Szép, mintha valami napsütötte, vonalakba szűkült táj lenne. Mintha utazás emléke volna. Gyakorta látom ezt a képet szembefordulva vele. Teljes egészét szemlélve. Néha sikerül egyben látni, mint a tengert. Tudván a részletekről-partokról, a horizontról, mégis elmerülni a kötetlen szemlélődésben. A részletek, a sokféle valóságok hemzsegéseit túllépni. Lassan magává a szemlélődéssé válni. Gyakorta látom ezt a képet, éppen amikor elébem áll. Vonalaival, végtelen sokrétű tónusaival, élével felém fordult színeivel. Persze, ilyenkor az ember kapaszkodókat keres. Miként is léphetne tovább, jelentését megfejtvén. Igézetéből így szabadulván. Mintha volna jelentése, mintha arról szólna, hogy... Gyakorta látom ezt a képet, amikor odaállok elébe. Mert beszélgetni valóm akadt. Követni vonalainak váratlan kanyarulatait, elsötétülő meglassúdásait. Tűnődni találkozásokon, szembefordulásokon, egymás melletti elszáguldozásokon. Néha felsóhajtani, az a lágy hajlat, az a fura csigavonal eltakarja a végtelenséget zaklató többi hurkot, cikk-cakkot. Mintha megnyugvást ígérne, csöndes intést, talán köszöntést, talán búcsúzást. Hát beszélgetünk a világ dolgairól. És annyi mindent megígértünk egymásnak, miközben a kép embere-festője hangtalanul morfondíroz felettem meg a kép felett: „Haydn D-dúr vonósnégyesét hallgatom. Zizegnek a kukoricalevelek a szélben. Az orgonabokor levelei már egészen rozsdaszínűek. Biztosan a sok esőtől. - Mindenki elmegy. Ki meghal, ki elutazik, és mindenki visz magával egy darabot az életemből." RÓZSAHEGYI GYÖRGY KORNISS DEZSŐ (1908-1984) Fej /1928 pasztell, karton - 41x35,5 cm - J.b.l.: Korniss D. 1928 Ez a mű Mezei Gábortól került hozzám másfél évtizede. Azelőtt Mezei Árpád tulajdona volt. Ő ki akarta vinni Amerikába, de a kiviteli engedélyezéskor levédték a képet, így itthon maradt, majd csere útján Gábor gyűjteményének sugárzó darabja lett. Ő már régebb óta gyűjtötte képeimet, amikor egy javaslattal állt elő: „Cseréljünk! Gyere el hozzám, nézd meg a gyűjteményem!..." A ház, amelyben lakott, mintha egy zegzugos elvarázsolt kastély lett volna, tele rendkívüli képekkel. Rámutattam egy gyönyörű Vajdára, hogy erre szívesen cserélnék. Gábor egy történetbe kezdett, aminek végeredménye egy nemleges válasz lett. Majd egy Scheiber Hugó-műre kérdeztem rá. A válasz: „Anyámat ábrázolja." A másik műnél: „A mester itt rajzolta nálunk ebéd után, a szemem láttára." így sorra vettünk nagyon sok képet, de nem jutottunk előbbre. A Korniss-pasztell az ajtó fölött ragyogott, bevilágítva a szűk szobát. Az első pillanattól fogva ez fogott meg a legjobban, de nem mertem rámutatni, mert úgy éreztem, hogy ilyen képtől nincs ember, aki megválna. Mivel ekkorra már minden cserére alkalmasnak gondolt műre elutasító választ kaptam, rámutattam a női fejet ábrázoló képre. Nagy döbbenetemre Gábor leakasztotta, a kezembe nyomta. „A tiéd." Megrendültem álltam a szűk szobában... Még elértem az utolsó 1-es autóbuszt. Este 11 óra lehetett, a kívülről megvillanó fényekkel rázódva haladt velem a csuklós jármű. Ölemben fogtam a képet. Olyan természetesnek s mégis valószínűtlennek tűnt, hogy itt most egy csodát viszek haza. Otthon letettem a hallba, ahol egy képem lógott a falon. A női portré sugárzása betöltötte a teret. Feleségem belépett. „Gyönyörű" - mondta. „Ez tényleg remekmű..." FEHÉR LÁSZLÓ MÁRFFY ÖDÖN (1878-1959) Csinszka / 1931 színes kréta, papír - 350x260 mm - J.j.l.: Márffy Ödön Márffy Ödön Csinszkát megörökítő grafikája közös munka emlékeként, fáradozás jutalmaként került korábbi tulajdonosá-