A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Legkedvesebb képem

hoz, Rónai Mihály Andráshoz. Csinszka 1931 nyarán saját verseinek kiadására készülődvén az akkor tizennyolc éves fiatalembert, az újdonsült első kötetes költőt, a már sikeres ifjú újságírót kérte föl a szövegek gondozására. Kapcsolatukat a fiatalember részéről az Ady Endre egykori felesége, az eleven szellemű, föltűnően szép nő iránti hódolat, a harminchét éves asszony részéről a baráti körhöz tartozó Rónai-család tehetséges irodalmárfia iránti bizalom jellemezte. Szokatlannak számított abban korban, hogy Csinszka ajánlatára letegeződtek. Erre azt követően került sor, hogy a fiatalember érzelmes levél kíséretében elküldte saját kötetét az asszonynak, aki egyébként korábban személyes varázsát is latba vetette, hogy a kiadványra minél több előfizetőt sikerüljön gyűjteni. Rónai Mihály András 1931 nyarán naponta fölkereste Csinszka és második férje, Márffy Ödön Diósárok, Szamóca utcai házát, s a kertben együtt válogatták a házból kihozott kéziratokat, egymás után elolvasva az asszony verseit. A fiatalember hozta kis írógépét is, hogy a majdani kötet anyaga „sajtó alá rendezve" kerüljön nyomdába. A könyvből Csinszka a következő dedikációval ellátva adott példányt munkatársának: „Mityunak, az én kitűnő, tiszta, hívő, fiatal költő barátomnak szeretettel Csinszka 1931. dec." Az ifjú Rónai Mihály András Csinszka körüli szolgálatai ezzel nem értek véget. A következő gesztus az az interjú volt, melyet a költőként bemutatkozó asszonnyal készített a Literatura számára, s melynek szövege a folyóirat 1932. áprilisi számában jelent meg. A kötet elkészülte utáni hetekben került Rónai Mihály Andráshoz és édesapjához ez a Márffy Ödön által rajzolt Csinszka-portré, melyet az egykori fiatalember 1992-ben bekövetkezett halála óta felesége, a festőművész Gábor Marianne őriz, s mint legkedvesebb műtárgyai egyikét tart számon. CSAPLÁR FERENC Márffy Ödön: Csinszka /1931 MODOK MÁRIA (1896-1971) Csendélet / 1958 k. olaj, karton - 325x175 mm - J.j.l.: Modok Modok Mária csendélete Gráber Margit ajándékaként, hagyatékából került hozzám. Szinte minden birtokomban levő műhöz emlékek fűznek. Közülük azért választottam ezt a festményt, mert egyszerre jelent érzelmi kötődést két olyan festőhöz, akiket művészként és emberként nagyra becsültem. M. VÁRHELYI VANDA MOLNÁR FARKAS (1897-1945) Gépember /1923 papír, hidegtű - 198x148 mm - J.j.l.: Molnár Farkas - b.l.: 1923 Az elmúlt két évtized folyamán több rajz és sokszorosított grafika került hozzám. Egyrészt a kiállítás-rendezések vagy hagyatékok feldolgozása során művészek és örökösök ajándékaként, valamint néha magam is vásároltam egy-egy lapot antikváriumokban és az 1990-es években működő Műgyűjtők Galériája péntek délutáni kisaukcióin. Nagy volt a kínálat. Sajnálom, hogy nem tudtam többet megszerezni az akkor még alacsony árakon kínált alkotásokból. Persze megvolt ennek is az oka: művészettörténészhallgatóként az ösztöndíjból nemigen futotta volna jelentősebb kollekció kialakítására. Maradtak tehát az alkalmi vadászatok, akkor még sokkal kevesebb vetélytárssal versenyt futva, hiszen ez időben igen kevesen vásárolták a grafikai munkákat. Az 1980-as évek közepétől csaknem minden hétvégén az Ecseri és a Petőfi Csarnok bolhapiacának törzslátogatója voltam. Sok kispénzű gyűjtőhöz hasonlóan a drágább olajfestmények helyett a még elérhető rajzokat és nyomatokat kerestem. A kis boltok falára, keretbe helyezett művek mellett a valódi izgalmat azok a kisebb-nagyobb papírhalmok okozták, melyekben kincseket is találhatott a hozzáértő. Ha jól emlékszem, 1994-ben egy szép tavaszi vasárnapon is a PECSA bolhapiacán guberáltam, szisztematikusan átfésülve a napi kínálatot. Az alsó sorokban a kereskedők standjain többnyire régi, kopott keretekben, foltos paszpartuban kínálták a lapokat. A századfordulótól kezdve napjainkig elég széles volt a választék. Feljebb haladva már inkább az alkalmi árusok portékáját szemléltem. Nem láttam kedvemre való darabot. Már-már lemondtam a vásárlásról, amikor a kerítés tövében találtam a földre dobva egy papírhalmot. Egy középkorú, rosszul öltözött férfi volt a gazdája. Távolabbról vizsgálgattam a siralmas állapotban levő kupacot, hogy mi is lehet benne, majd elszántam magam az anyag szisztematikus feltárására. Akkoriban még sokkal türelmesebben kezdtem hozzá, forgatva a lapokat, melyek között jobb-rosszabb minőségű reprodukciókat találtam, és a jelzés nélküli tanulmányrajzok mellett egy-egy sokszorosított alkotás is előkerült. Volt közöttük néhány 1920-as évekből származó rézkarc is, Prihoda István által Glatz Oszkár és Perimutter Izsák festményei után készült nyomatok, melyek példányait már ismertem korábban is. A guberálás végül nem várt sikerrel végződött. A kupac aljáról sikerült előhúzni egy női aktot és egy gépembert ábrázoló hidegtű-karcot, mely már az első pillantásra is érdekesebb volt a többinél. Jól olvasható aláírása szerint Molnár Farkas készítette 1923-ban. Az az építész, akinek az albumát könyvtáram egyik megbecsült darabjaként tartottam számon. „Megvan a zsákmány!" - gondoltam magamban, s tudtam azt is, hogy nagyon gyorsan kell döntenem a továbbiakról. Hiszen nem voltam egyedül. Buzgó lapozásom mások figyelmét is az anyagra irányította. Szokás szerint egy-egy kiválasztott lapot már a kezemben tartottam - nem eresztettem volna el őket a világért sem -, közéjük helyeztem újabb felfedezésemet is. Pillanatok alatt elhatároztam, hogy elsősorban Molnár hidegtűje érdekel. A vadásztársakat megelőzve a vevőkkel igen keveset törődő tulajdonos felé nyújtottam a lapokat, és érdeklődtem az árakról. Darabjáért 400 forintot kért, Prihodáért és Molnár Farkasért egyaránt. Kissé megkönnyebbültem, s már biztosan tudtam, hogy fogalma sincs róla, mi lehet a birtokában. Lemondtam a többi nyomatról, s alku nélkül gyorsan kifizettem a Molnár-lapot, nehogy ráígérjen valaki, és gyors léptekkel haladtam tovább. Alig vártam, hogy hazaérjek az újabb szerzeménnyel, hogy kezembe vehessem Mezei Ottó 1987-ben kiadott Molnár Farkas-mono-