A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Gadányi Jenő művei

KASSAK LAJOS MEGNYITOBESZEDE GADÁNYI JENŐ KIÁLLÍTÁSÁN ERNST MÚZEUM, 1948. ÁPRILIS 3. Szívesen vállalt feladat a számomra, hogy néhány mondattal megnyissam Gadányi Jenő barátom kiállítását. Szavaimnak semmiféle hivatalos jellege nincsen, de szeretném, ha bizalmat és rokonszenvet váltanának ki a festő irányában, aki egy élet munkásságát reprezentálja ezen a kiállításon. Valószínű, hogy kiváló alkotásai maradtak le a falakról, de így is ez a közel hetven festmény és grafika keresztmetszetét adja Gadányi Jenő emberi kulturáltságának, gazdag mondanivalóinak és sajátosan egyéni kifejezőkészségének. Hosszú kísérletező és magasba törekvő útján eljutott arra a szintre, ahol összegezve adni tudja magát, és semmilyen iskolába, iskolás irányzatba el nem skatulyázható. Kétségtelenül látható a nemzetközi piktúra értékeivel való nemes kapcsolata, de amit elénk ad, az a sajátja. Képeinek szerkesztési módja, színeinek szinte erotikus expresszivitása, vonalainak fáradhatatlan ritmusa külön helyet biztosít számára a fiatalabb magyar mesterek sorában. Nem természetábrázoló, de nem is absztrakt a szó mai értelmezésében. Minden képében fellelhetjük a természetélményt, mint kiindulási pontot, s ugyanakkor nyomon követhetjük a fantáziával és asszociációs képességekkel megáldott művészt, amint közeledik a képi idea felé, végül megragadja, és festői módon lerögzíti azt a vászon, vagy a papír síkján. Nem romantikamentes ez a festészet, de csak annyiban romantikus, amennyiben azt a képi egység, vagy mondjuk minden műalkotás törvényszerűen megkívánja. És absztrakt is ez a művészet annyira, amennyire ezt a képi egység, minden műalkotás mint sűrítés, mint újjáteremtés törvényszerűen megkívánja. Idegen is ez a művészet a legtöbb néző előtt. Idegen annyira, amennyire minden új, minden több, minden nüanszírozottabb, vagy szintetikusan összefogottabb alkotás az első pillanatban idegennek hat előttünk. Amint látjuk tehát, ennek az idegenszerűségnek az okát nem feltétlenül a művészben, vagy legalábbis nemcsak őbenne kell keresnünk. Meggyőződésem, akik ezt a képsorozatot végignézik, hacsak nem érzéketlenek a vizuális jelenségek befogadására, sok olyan érzelmi és lelki momentumra figyelnek majd fel, amelyek a mi életünkből fakadnak, s Gadányi Jenő összefoglalásában és megjelenítésében szuggesztíven hatnak ránk vissza, mintegy bennünket tükröznek. Sem érzelmes rábeszéléssel, sem ellenőrizhetetlen metafizikai fejtegetésekkel nem kívánom Önöket befolyásolni. Tény, hogy a kiállítás Gadányi Jenő legjobb képességeit mutatja be. Boldog vagyok, hogy mellette állhatok még mindig fejlődő és többrétűvé váló munkásságában, és szeretném, ha ez a gazdag és nyugtalan világ Önök előtt is megtárulkozna és magához vonzaná figyelmüket és szeretetüket. GADÁNYI JENŐ BESZEDE KASSÁK LAJOS ESZTERGOMI KIÁLLÍTÁSÁN BALASSA BÁLINT VÁROSI KÖNYVTÁR, 1959. JÚNIUS 9. Klasszikus időkben nem volt ritkaság, hogy a nagy mesterek festészettel, szobrászattal, építészettel egyszerre foglalkoztak, és mindenben egyenlő értékűt, maradandót alkottak. Korunkban ritkaság, hogy egy művész két-háromféle művészet különböző formanyelvén a teremtőerő látható nyomaival létrehozzon műalkotásokat. Ilyen művész napjainkban kevés van. Kassák mint képzőművész - véleményem szerint - elérte azt a magaslatot, ahol költészete és rajzai egyenlő értékűek. Azért rajzol, mert a képzőművészet területén is van mondanivalója, mert bőséges élményanyagát a költészet határain túl festői eszközökkel is ki tudja fejezni. írónak nehezebb képzőművészettel foglalkozni, mint fordítva, mert az irodalmár-festő keveredés veszélye rendesen bekövetkezik. Kassák pontosan meghúzza a határvonalat a kettő között. Nem téved el. Rajzi formakészsége nem irodalmi, nem illusztrál, Önarckép /1940 Kassák Lajos portréja /1950