A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Gadányi Jenő művei

Víztükör /1943 nem magyaráz, nem szimbolizál; a festői látás, gondolkodás, a fogalmazás fegyelmezettsége műveiben félreismerhetetlenül jelen van. Ebből következik, hogy Kassák olyan kiváló képzőművész és író. Képzőművészettel már fiatalkorában foglalkozik, ír, vitatkozik, kiadványokat, lapokat szerkeszt, könyveinek címlapjait tervezi. Művészi tevékenységét a képarchitektúrával kezdi, azután hosszú szünetekkel, váltakozó munkakedvvel a festést egy időre abbahagyja, és csak az irodalomnak él. 1949-ben Békásmegyeren bekövetkezik a nagy változás; kényszerűségből leteszi a tollat, és teljes érdeklődéssel újra a képzőművészet felé fordul. Az a rengeteg művészi élmény, mely életén át foglalkoztatta, nyugtalanította, hat év alatt kiteljesedett. A természetben élés az ábrázolás felé irányítja érdeklődését. Gyermeki csodálattal fedezi fel a formák gazdagságát, összefüggéseit; a vegetáció életének közvetlen szemlélése fantáziáját izgatja, alkotókedvét fokozza. Másnak egy élet, neki hat év elég volt, hogy mérlegelje összegyűjtött gyümölcseit. Erőfeszítései nem voltak könnyen megoldhatók, sok nehézséget kellett leküzdenie, hogy akarata szerint szabadon rendelkezzen eszközeivel. Megoldhatatlannak látszó problémákat kellett tisztáznia, hogy az anyag ellenállását leküzdje. Tanúja voltam küszködéseinek: csodáltam lelkierejét. A lehanyatlás és felemelkedés hullámain, a pesszimizmus és optimizmus váltakozó periódusain végre is győzött törhetetlen alkotóereje. Kassák jelenleg érdeklődéssel fordul a rajz felé. Azt hiszem azért, mert költészetében a fantáziájában élő kolorizmus nagy részét felhasználja; lírája ezért oly sokszínű, mint a mezők virágjai. A rajzokban a fekete-fehér, a szűkszavúan kevéssel sokat mondás problémája izgatja. A vonal kifejező erejét mesterien kihasználja tusfestményein és formakészletével ökonomikusán gazdálkodik. Kassák rajzművészetével a magyar művészet egy különleges színnel gazdagabb lett. Nálunk sajnos a rajzot nem becsülik meg, pedig éppen olyan mű, mint a festmény, ha képi igényekkel rendelkezik. Igaz, hogy nehezebben megközelíthető, mert a vonal tartalmilag elvontabb, mint a szín. A tanulmány és az önálló életet élő rajz között nagy különbség van: az utóbbi a művészet. Kassák minden egyes rajza szervesen komponált, önálló életet élő mű. Különösen felhívom a figyelmet a tusfestményekre. A vonalak, fekete foltok és szürke tónusok ritmikus összhangzása mögött ha behatóan szemléljük - észrevesszük a lappangó színességét. A fekete-fehér váltakozó vibrálása asszociálja bennünk a színek érzékelését. A vonalas rajzok, azt szokták mondani, milyen egyszerűek, mintha csak a véletlen hívta volna életre őket. Sok papírt kell elrontani, amíg egy ilyen egyszerűség megszületik, mert a kihagyások meghatározása a kísérletezéstől függ. Szinte azt lehet mondani, nem az a fontos, mit rajzol a művész, hanem mit nem rajzol meg, mennyi fölösleget tud kihagyni, mert a lényegesnek döntő jelentősége van a fogalmazás folyamatában. A rajznak két tényezőjét, a pozitív és negatív formákat, vagyis a vonalat és az általuk tagolt részeket egyszerre kell látni, csak így tudjuk megérteni annak tartalmát. Egy zeneművet egyszeri hallásra nem lehet teljességgel átélni, ugyanígy ezt a kiállítást is többször kell látni, hogy észrevehessük azokat a rejtett értékeket, melyeket egyszeri látásra nem lehet felfedezni. Nagyon érdekes és eredményes lenne, ha a kiállítás megtekintése közben kérdésekkel fordulnának magához a művészhez, hogy ezáltal a művész és szemlélő között kialakuljon a szellemi kapcsolat.