A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi művészet Haas János gyűjteményéből, megnyitó szöveg

nude composition of Antal Jancsek, who is still waiting to be discovered; the cubist man's head of artistic quality by Boriska Polgár who is kept in evidence by only few; and the suggessive "Man leaning on his elbow" by Viktor Rafael. The oil painting "View of a street in Nagybánya", a masterpiece by Csaba Vilmos Perlrott, suggests the renewal of the Hungarian painting before the avant-garde period, and the efforts of the Nagybánya painting school related to this process. From among the characteristic features of Hungarian fine arts in the one and a half decades following 1930, the French lightness is represented by the distinctive water-colour portrait of Géza Bene, and by the paintings of Margit Gráber and Gábor Peterdi decipting Paris city sections; the effort at decorativity by the pastels of Miklós Farkasházy, the realisation of the programs of the painting committed to leftism by the landscapes, still-life paintings and portrayals of working scenes of Béla Bán, Endre Fenyő A., György Ruzicskay, Andor Sugár; the attraction to surrealism by the water-colours of Margit Anna and Imre Ámos, painted in Szentendre. The collection also features two characteristic and important works of the great solitary of this era, István Farkas, who forecast the individual and collective tragedies in visions. The most uniform part of the material of the era after 1945 is the ensemble of the works of Endre Bálint, Tihamér Gyarmathy, Magda Zemplényi, all belonging to the avant-garde movement named the "European School". The Hungarian art of the 1960's and 1970's is represented in the collection by the works of Pál Bor, Frigyes Frank, Menyhért Tóth and others. VONZALMAK €S VÁLASZTÁSOK Elhangzott a 20. századi magyar művészet Haas János gyűjteményéből című kiállítás megnyitóján Zalaegerszeg, 1996. május 10. Minden igazi műgyűjtemény szellemi önarckép. Vonzalmakat és választásokat jelez. Árulkodik arról is, milyen a gyűjtő viszonya az úgynevezett közízléshez: van-e fölkészültsége, bátorsága szembefordulni vele? Tud-e csak az esztétikai értékre tekintettel lenni, képes-e felismerni ezt az értéket akkor is, ha az alkotó neve nem úgynevezett jól csengő név? A jól bevált utakon jár, vagy fölfedezésre is vállalkozik? Bízik-e önmagában, vagy mindig azt szereti, amit akkor épp érdemes és hasznos? Van-e úgynevezett jövőképe, azaz elképzelése arról, hogyan változtatja meg az idő múlása az értékrendet? Van-e bátorsága megállapítani nagy művészek gyenge műveiről, hogy ezek gyenge művek, és kismesterek remekműveiről, hogy ezek remekművek? És meri-e tekintélyes művésznek megmondani, hogy az a mű, amit dicsérő szavak kíséretében eladásra fölajánl, neki egyáltalán nem tetszik, ám nagyon ragaszkodik épp egy olyan képhez, melytől a művész nem kíván megválni? És el tuja-e hitetni mondjuk ugyanezzel a művésszel, hogy a vételárnak nem kizárólag a művész önértékelését kell tükröznie, hanem valamelyest a gyűjtő anyagi lehetőségeit is. A gyűjtőnek ezekre a kérdésekre kell nap mint nap válaszolnia. Aktuális kérdések voltak ezek akkor is, amikor Haas János gyűjteni kezdett, azaz valamikor a hetvenes évek elején. Micsoda szép idők voltak ezek! Vagy méginkább a kissé korábbi évek, amikor Haas János még csak nézte a képeket. Budapesten mindössze három boltot kellett néha-néha fölkeresni, ha a gyűjtő tudni akarta, van-e a nyilvános műtárgypiacon új esemény. A Margit-híd melletti bizományi bolt állandó jelleggel tele volt jobbnál jobb, vagy kevésbé jó, ám garantáltan valódi Kádár Béla és Scheiber Hugó képekkel, melyek darabja egy akkori tanári fizetés egyharmadáért volt megvásárolható. Azért mondom, hogy ezek a képek garantáltan valódiak voltak, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy a magyar avantgárd hivatalos felfogás szerint értéktelen, vagy alig valamit érő műveit hamisítás révén meg is sokszorozza. És milyen családias volt a másik üzlet, a Kossuth Lajos utcai! Ahol ma civil ruhás őrzők strázsálnak, oda, a kirakat elé a járdára Kohán György, Nagy Balogh János és Czigány Dezső képei voltak közszemlére kitéve. Emlékszem, egy remek Czigány Dezső tájkép 400 vagy 500 forintért kellette magát egy meglehetősen kopott székre helyezve. Egy-egy haláleset kapcsán Uitz Bélák és Farkas Istvánok és egyebek sora került meglehetősen hosszú időre e két üzlet falaira. Hosszú időre, mert ezeket és a hozzájuk hasonló műveket alig vásárolták. Hányan tudták akkor, ki volt Farkas István, vagy mondjuk Peterdi Gábor vagy Rafael Viktor; avagy ki tartotta festő festményének Gyarmathy Tihamér és Bálint Endre alkotásait, Bene Géza és Dési Huber István szelíden avantgárd korai műveit, és folytathatnánk a sort e kiállítás többi képével és alkotójával. Ma a Falk Miksa utcában föl-le járkáló nepperek némelyike jobban eligazodik a festők és képek világában, mint akkor a BÁV-átvevők túlnyomó többsége. Ennyit változott, fejlődött a világ az alatt a negyedszázad alatt, amióta Haas János gyűjtőnek vallja magát. Gyűjteménye tanúsítja, a műgyűjtőket foglalkoztató kérdésekre jó válaszokat adott. A kitűnő művek sokasága mögött nemcsak anyagi áldozatvállalás rejlik, hanem esztétikai érzék és bátorság is, illetve jó értelemben vett kalandvágy: olyat megismerni és megszerezni, ami kuriózum mások szemében. Volt az 1920-as évek első felében Budapesten egy kiválóan vezetett galéria: Belvederének hívták. Minden modern törekvésnek fórumot biztosított, kivéve a geometrikus absztrakciót. Ez volt az a határ, amit a galéria