A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai
20. századi művészet Haas János gyűjteményéből, megnyitó szöveg
vezetője, Fónagy Béla soha nem lépett át. A kor legjobb hazai modernjei állítottak ki termeiben, az expresszionizmus és a kubizmus akkor még ifjú magyarországi követői. Most itt, Zalaegerszegen, Haas János képei között úgy érezhetjük, mintha a Belvedere újra megnyílt változatában szemlélődnénk. A gyűjtő Haas János sem kíván teljesen elszakadni a látható világtól, szüksége van valami közvetítő elemre, abban kíván gyönyörködni és gyönyörködtetni bennünket, miként válik a valóság egy-egy részlete a festményen az alkotó szuverén megnyilatkozásává, érzelmeinek, életérzésének kifejezőjévé. Mindezt annak hangsúlyozásával állapítom meg, hogy a régi Belvedere, a régen elhunyt Fónagy Béla ízlése csaknem ötven évvel később is modernnek számított. Indokolt e régi galéria fölemlítése azért is, mert Haas János mintegy két esztendeje már nemcsak műgyűjtő, hanem műkereskedő is: egy határozott arculattal rendelkező budapesti galéria vezetője és társtulajdonosa. Ha valaki művészettörténeti eligazítást szeretne arról, milyen irányzatok, iskolák, festőcsoportok vannak képviselve e gyűjteményben, olvassa el a kiállítást rendező művészettörténész, Benedek Katalin katalógus-előszavát. Én, mint a gyűjteményben gyönyörködök egyike, a tárlatot megnyitva egyetlen dologra szeretném fölhívni figyelmüket: a nagy művészek fiatalkori műveire. Ezek sokszor érdekesebb és tanulságosabb megnyilatkozások, mint az úgynevezett érett korszakok művészi dokumentumai. Útkeresést, orientációt jeleznek, művészeti élményekről, mesterek hatásáról tanúskodnak. Kérem, álljanak meg figyelmesen az 1988-ban elhunyt Barcsay Jenő 1925-ben festett Csendélete, Bálint Endre krisztusi korban alkotott Cannes-i halásza, Egry József huszonhárom évesen megörökített Szajna-parti rakodója, Gyarmathy Tihamér 1946-os halai, Peterdi Gábor huszonévesen festett Párizsi bulvárja előtt. És kérdezzék meg velem együtt, ki volt az a Polgár Boriska, aki szintén huszonévesen ezt a remek kubista fejet kartonra tudta rakni. A fiatalkori művekből összeállított miniatűr galéria remeke Rafael Győző Könyöklő férfi című pasztellja. Ezt nézve arra kell gondolnunk, van festő, akinek fiatal korában adatik meg életműve legjobb darabjait megalkotnia. Élmény e képben gyönyörködnünk; ennél nagyobb örömben csak Haas Jánosnak lehetett része, amikor ezt a képet abban a bizonyos Kossuth Lajos utcai boltban megpillantotta, megszerette és egy ma már szinte jelképesnek tűnő összegért megvásárolta, hazavitte és a falra akasztotta. Ugyanabban a lakószobában, pesti lakásán járva, két másik képnek is rabja lettem: Farkas István Alakok című remekének és Bene Géza Babi fotelben című egészalakos képének. Akik majd eljönnek e gyűjtemény budapesti bemutatójára a Kassák Múzeumba, megismerkedhetnek e kép közöttünk élő modelljével is. Lehet, hogy a különleges alkalomra való tekintettel fekete helyett vörös ruhában fog megjelenni, s amennyire őt ismerem, a kép közelében fog helyet foglalni egy kényelmes karosszékben, hogy sorban fogadhassa hódoló tisztelgésünket, s belénk karolva körbesétáljon a termekben. Eddig a gyűjtőt és a gyűjteményt méltattam. Befejezésül mindannyiónk nevében a kiállítást rendező művészettörténészt, Benedek Katalint köszöntöm. Azt hiszem, nem kívánhatok neki jobbat, mintha azt mondom: mindig ilyen képekkel és ilyen gyűjteménnyel hozza össze a sorsa. A kiállítást megnyitom! Csaplár Ferenc D Kassák Múzeumban kiállított művek jegyzéke ANNA MARGIT (1913-1991) 1 Szentendre / Szentendre /1939 vegyes technika, papír, 29 x 46 cm J.j.l.: Anna Margit ÁGH AJKELIN LAJOS (1907-1995) 2 Táncolók / The Dancers / 1930-40 k. o. fa, 68 x 88 cm J.j.l.: Ágh Ajkelin ÁMOS IMRE (1907-1944) 3 Szentendrei utca figurával / The Sheet from Szentendre with the Figure /1940 akvarell, papír, 30 x 45 cm J.j.l.: Ámos 1940 BARTA MÁRIA (1897-1969) 4 Három női portré / Portraits of Three Women /1919 vegyes technika, papír, 32 x 11 crn J.b.l.: BM 1919 BÁLINT ENDRE (1914-1986) 5 Cannes-i halász / The Fisherman from Cannes /1947 o. tempera, 24 x 18 c J.j.l.: Bálint 47 Paris 47 BÁLINT REZSŐ (1885-1945) 6 Párizsi életkép / Genre from Paris /1910 k. o.v., 40 x 50 cm J.j.l.: Bálint BÁN BÉLA (1909-1972) 7 Táj / Landscape /1933 pasztell, karton, 48 x 24 cm J.j.l.: Bán 33 8 Alakzat / Figure /1945 vegyes technika, papír, 25 x 20 cm J.j.l.: Bán 945 IX.22. BENE GÉZA (1900-1960) 9 Babi fotelban / Babi in the Armchair /1940 akvarell, karton, 95 x 77 cm J.j.f.: Bene Géza 940 10 Bohócok / The Harlequins /1930 tempera, karton, 67 x 59 cm J.b.l.: Bene Géza 930 11 Női fej / Woman's Head / 1940 k. vegyes technika, karton, 37 x 28 cm J.j.l.: Bene Géza 12 Csendélet / Still Life /1930 tempera, karton, 34 x 34 cm J.j.f.: Bene Géza 930 13 Fekvő akt / Sleeping nude /1939 tus, karton, 60 x 87 cm J.b.f.: Bene Géza 939 14 Tájkép házakkal / Landscape with Houses / 1940-es évek ceruza, papír, 30 x 40 cm J.j.l.: Bene 15 Akt /Nude/ 1930-as évek linómetszet, papír, 22 x 27 cm J.j.l.: Bene Géza 16 4. Aktom / My 4th Nude /1925 vegyes technika, papír, 23 x 28 cm J.b.l.: 4. Aktom Budapest 1925 17 Akt /Nude/ 1925 körül szén, papír, 31,5 x 16 cm jelzés nélkül 18 Akt/ Nude/ 1925 körül szén, papír, 31,5 x 16 cm Bene G. 19 Akt / Nude / 1925 körül szén, papír, 31,5 x 16 cm jelzés nélkül BOR PÁL (1889-1982) 20 Moszkva tér / Moscow square /1972 o.v., 75 x 60 cm J.j.l.: Bor 72 EMŐD AURÉL (1897-1958) 21 Teraszon / At the Teracce / 1930 k. akvarell, karion, 36 x 49 cm J.b.l.: Ernőd