A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai
Kassákné Simon Jolán
Haár Ferenc felvétele /1937 gyötrelmesebb volt, amit 1936. január 28-i hatállyal kinevezett „kerületi népjóléti megbízottként", valójában havi 60 pengő fixért foglalkoztatott szellemi ínségmunkásként nap mint nap végeznie kellett. Az angyalföldi elöljáróságtól kapott feladata az volt, „hogy a kerületben lakó közsegélyre szorulók viszonyait kinyomozza, állandóan figyelemmel kísérje, és azokról a kerületi elöljárót tájékoztassa." 1' 3 A nyomor, a testi elesettség és reménytelenség e legsötétebb világába még a sokat látott és tapasztalt Kassák sem volt elég erős elkísérni őt. A nyomor és nélkülözés az ő közös életüknek is lerázhatatlan kísérője volt. Bulcsú utcai otthonukat nemcsak barátok, ismerősök keresték fel, hanem az adósságok, tartozások ügyében eljárni hivatott végrehajtók is. A két felnőtt ember egyetlen biztos jövedelme a Simon Jolán által megszolgált havi 60 pengő volt. 11 4 Az 1936-ban kiutalt Baumgarten-segély, mely a letiltott díjat volt hivatva legalább részben pótolni, csak ideiglenesen könnyített helyzetükön. Simon Jolán elvégezte, ami Kassák 50. születésnapjának megünneplésével kapcsolatban rá hárult. Egyik szervezője és közreműködő előadóművésze volt az 1937. március 20-án a Zeneakadémia kistermében rendezett Kassák-estnek, a személyét és produkcióját fogadó tiszteletnek és szeretetnek, az előadóművészi sikernek azonban már nem tudott örülni. A műsor utáni percekben Havas Endrének, az őt szinte rajongva tisztelő fiatalok egyikének arról panaszkodott, hogy végleg elfáradt. 11 5 Nem lehetett véletlen, hogy az általa elmondott két Kassák-vers egyike a kor és a világ elleni vádiratnak ható Mandulafa volt, melynek előadását a rendőrség a Vasmunkások Otthonában április 17-én rendezett újabb Kassák-esten már nem engedélyezte. 11 6 Simon Jolán novemberben elkísérte férjét az 50. születésnap alkalmából szervezett szlovákiai előadókörútra. November 5-én Pozsonyban, 6-án Érsekújvárott, 7-én Komáromban, 12-én Léván, 13-án Losoncon, 14-én Rimaszombatban léptek fel. 11 7 Simon Jolán ekkori magánéletének különleges fejezete, ami közte és veje, Vas István között történt. Simon Jolán kezdeményezésének, tapintatos rábeszélésének szerepe volt abban, hogy Vas István az áttéréshez vezető „belső úton" már korábban elindulva 1938 nyarán megkeresztelkedett. A szertartásra a tabáni plébániatemplom sekrestyéjében került sor. A keresztanya Simon Jolán, a keresztapa Szentkuthy Miklós volt. Ezt megelőzően Simon Jolán arra is vállalkozott, hogy a zsidó hitközség illetékes hivatalában tanúként legyen jelen, amikor Vas István az előírásoknak megfelelően bejelenti az áttérésről szóló elhatározását. 118 Volt kettejük kapcsolatának más vonatkozása is. Vas István a szépsége, vonzereje teljében levő nőt látta felesége, Eti anyjában. Az iránta érzett vonzalmat, hódolatot írta meg - látszólag a hazai tájnak és földnek téve vallomást ekkori költői korszakának egyik fő művében, a Szeptemberi áhítat című versben. 11 9 Nem Vas István az egyetlen férfi, akire Simon Jolán ilyen erővel hatott. Erről József Attila és Nádass József korábbi versén kívül Gró Lajos vallomása tanúskodik: „Alig is volt valaki, aki kivonhatta magát lénye komoly előkelőségének és közvetlen egyszerűségének hatása alól. Nő volt, akit átitatott a szellem. Szája körül még rossz óráiban is fénylő mosoly látszott. És a szeme az utolsó hetekben is úgy ragyogott, mint valami különös ékkő. Bensejében talán már régen nem hitt az életben, de gesztusaiból határtalan optimizmus áradt." 12 0 15