A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Kassákné Simon Jolán

Kassák és Simon Jolán kapcsolata 1937 végére meg­romlott. Odahaza, otthonukban egyre kínosabb, kelle­metlenebb jelenetek játszódtak le közöttük hétköznapi dolgok, de leginkább Kassák vélt és valós nőügyei miatt. Simon Jolánnak szembe kellett néznie azzal, hogy annak a férfinak az életében, akiért eddig minden áldozatot meg­hozott, más nő is szerepet játszhat. Táncművész lányá­hoz, Étihez fűződő bensőséges kapcsolata csak részben pótolta az érzelmi téren elszenvedett veszteséget. Mikor az otthoni együttlét szinte elviselhetetlenné vált, Simon Jolán közös ismerősükhöz Miskolcra utazott, remélve, hogy „a távollét meg fogja szüntetni a szörnyű feszült­séget." Ekkori levelezésükből kiderül, ez alatt az 1938 eleji néhány hét alatt nem sikerült rendezniük kapcso­latukat, sőt szándékuk ellenére újabb sebeket ejtettek egymáson. 12 1 Pár hónap múlva a harmonikus családi együttlétnek eltervezett drégelypalánki nyaralás a szemtanú Vas István visszaemlékezése szerint a lehető legrosszabbul, Kassák és nevelt lánya, Eti, továbbá Eti és az anyja közötti összetűzéssel ért véget. 12 2 Simon Jolán, akit ekkor már a gyötrelmes betegségnek számító ízületi reuma is kínozott, helyzetét reménytelennek látta. 1938. szeptember 25-én, vasárnap Bulcsú utcai lakásuk konyhájában pálinkát ivott, majd kinyitotta a gázcsapot. A ravatalnál katolikus pap, a temető szélén megásott sírgödörnél a szociáldemokrata párt országgyűlési kép­viselője búcsúztatta. 12 3 Kassák csak barátai segítségével tudott az alkalomhoz illő öltözetben megjelenni. Pénzt kellett elfogadnia ahhoz, hogy kiválthassa zálogházba adott sötét öltönyét. A temetésen a ravataltól a sírgödör­ig tartó hosszú út alatt öklével a halottaskocsi végét veregette, zokszó nélkül vette tudomásul, hogy három nevelt gyermeke örökre megszakított vele minden kapcso­latot. Kéthly Anna gyászbeszédét teljes egészében közölte a Népszava. 12 4 Várnai Zseni Az író hitvese címmel írt az Újság című napilapba. 12 5 A Munkában, melynek évtize­des létezése a Simon Jolán által végzett szervezői tevé­kenységnek is köszönhető volt, Kassák, Havas Endre és Hercz György verssel, Gró Lajos nekrológgal búcsú­zott. 12 6 E számban olvasható József Attila költeménye is. Szelényi István 1941-ben zeneművet szentelt Simon Jolán emlékének. 12 7 Kassák Lajos fotómontázsa ismeretlen fényképész felvételeiből / 1930 k. 16

Next

/
Thumbnails
Contents