Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Reklám és modern tipográfia (1999)

Csaplár Ferenc: Kassák Lajos, a könyv- és reklámművész

kombinációját. Ennek egyik változata a Ma 1924. április 15-i számának címlapján a fekete körvonalba zárt vörös négy­zet. A Tolo Porzellanwaren című reklámlapon, a Tisztaság könyve propagandakiadásának címlapján, majd a Nyugat számára készített nagyméretű plakáton a két alapformának számító síkidom összekapcsolásának egy-egy újabb variá­ciója jelenik meg. 3 5 A figyelem fölkeltésére, a hatás fokozására való törek­vés a szöveg elrendezésében is érvényesült. Kassák a szö­veg egyes részeinek vertikális vagy diagonális irányú sze­dését s a betűtípusnak vagy fokozatnak mondaton belül való megváltoztatását már 1920 után írott versei egy részé­ben alkalmazta. A „Romboljatok..." kezdetű tipográfiai kom­pozícióban a betűfokozatok tagmondatonként történő növe­lésével mozgósító hatást tud kelteni. A Ma 1923. szeptem­ber 15-i számának címlapján a látványként is megjelenő agitatív jelleget szintén a szöveg megfelelő tagolásával s a betűtípus-változtatással éri el, mégpedig oly módon, hogy a vertikálisan szedett „teremteni" szó a címlapkompozíció ré­szeit összekötő elemként is funkcionál. Hasonló szerepet tölt be a függőlegesen szedett szövegrész az 1924 című antológia címlapján. Kassák reklámgrafikai műveinek a konstruktivizmussal összefüggésbe hozható másik jellegzetessége a léniák, ge­rendák, hasábok gyakori használata. Szerepük a kompozí­ció elemeinek elrendezése, egyik vagy másik közlés, infor­máció kiemelése vagy olyan szerkezet létrehozása, mely­ben elhelyezhetők a grafikai alakzatok és szövegrészek. Az utóbbira példa a Ma 1924. szeptember 15-i keletű színházi és zenei számának címlapja, melyen a vízszintes és függő­leges léniák a teljes laptükröt betöltő struktúrát alkotnak. Léniák alkotta szerkezet kapcsolja egymáshoz a Tisztaság könyve címlapjának szövegeit és grafikáját is. Léniákkal szerkezetet létrehozva tudja Kassák ugyanebben a kötet­ben a fejezetcímeket egészoldalas kompozícióként szere­peltetni. Sorozat állítható össze azokból a jobbára 1927-28­ban keletkezett könyvborítókból, melyek grafikai részét a függőleges és vízszintes léniák rendszerének különféle va­riációi alkotják. 3 6 A konstruktivista kereszt, az egymást met­sző függőleges és vízszintes vonal, illetve lénia szerepel a 365 és a Dokumentum című folyóirat reklámozására készí­tett levélfejben is. A hasábok szerepe nemcsak a díszítés, a szerkezetalkotás, az információk áttekinthetővé tétele, hanem olykor a figyelem fölkeltése is. A hasáb a pillantás­Tipográfia Ma, VIII. évf. 1. sz. (1922. okt. 15.) 70

Next

/
Thumbnails
Contents