Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Reklám és modern tipográfia (1999)

A reklám és a művészet Megjegyzések a plakátkiállításhoz

A REKLÁM ÉS A MŰVÉSZET (Hozzászólás a Nyugat-barátok Köre 1931. január 21-én rendezett ankétján) A reklám és a propaganda közti különbség szerintem az, hogy a reklám valami üzleti vállalkozás produktumát dicséri, a propaganda valami közhasznú dolgot akar belevinni a köztudatba. A reklám egy cikket a másik fölé emel, a propaganda kulturális munkát fejt ki. Szerintem prostitúcióról sem beszélhetünk, mint ahogy szent művészetről sincs jogunk beszélni. A mai ember benne él a társadalomban, egy ipari és kereskedelmi társadalomban. Természetes tehát, hogy a mai író nemcsak elvont dolgokról ír, hanem mindennapi témákat, tehát ipari és kereskedelmi témákat is felvethet. Mégsem tudom, hogy az irodalom miképpen kapcsolódhatna bele a reklámba. A képzőművész nem befolyásolja a közönséget, hanem egy formaprobléma által csak felhívja a figyelmet arra, hogy ez az áru létezik. Tehát itt csak optikai hatásról van szó. A plakát kapcsolatban van az iparcikkel, de ez a kapcsolat más, mintha az irodalom tárgyalja azt az iparcikket. Én például hajlandó vagyok elmenni egy gyárba, és ott hajlandó vagyok megnézni mindent, az igazgatósági irodáktól a műhelyekig. De én ott nemcsak azt látnám és nemcsak azt írnám meg, hogy milyen gépeket gyártanak a gyárban, hanem ha az impresszióimat közölném, azt is megírnám, hogy a műhelyben a munkások milyen bérért dolgoznak, milyen munkát végeznek és azt is, hogy ezalatt mi történik az igazgatósági irodákban. Ha ezt a cikket kiadják az újságban mint reklámot, hajlandó vagyok megírni, de ha nem adják ki, akkor tényleg csak prostitúciót jelentene számomra a reklám részére való munkásság. Mert hiszen az író azt írja le, amit belső meggyőződése számára fontosnak lát, és őt a gyárban nemcsak a termeivény, hanem a termelő, az ember is érdekli, sőt elsősorban csakis ez. A könyveket is kell reklamírozni, de nem úgy, ahogy az ma történik. Mert ma az történik, hogy üzleti érdek szerint jó reklámot csapnak rossz könyveknek, s ha nem érdek, jó könyvet nem reklámoznak. Előbb jöjjön a kritika, csak azután jöhet a propaganda. Ha a közönséget megneveljük, megvilágosítjuk, hogy milyen viszonyban van a körülötte levő társadalommal, akkor emberi szempontból magasabb rendű propagandát végeztünk. És ha ezt tesszük, akkor a reklám, illetve a propaganda nem lehet nemzeti vagy egyéni szempontból kívánatos vagy nem kívánatos és társadalmi szempontból helytelen, mert egy ilyen propagandában részt venni az egész irodalomnak és minden írónak kötelessége. NYUGAT, 1931. FEBR. 1. 153-154. MEGJEGYZÉSEK A PLAKÁTKIÁLLÍTÁSHOZ Több mint tizenöt évvel azelőtt írtam az utca és a reklám című cikkemben: Budapest hirdetőoszlopai tele vannak plakáttal, de ezek a színes foltok annyira nélkülözik az elementáris erőt, hogy tolakodó külsőségeikkel vagy megbosszantják az utca közönségét, vagy a körültekintő szem is közömbös pillantással siklik el felettük... A lerombolt város utcái ismét tele vannak plakáttal, ha ezúttal nem is az üzleti reklámot, hanem a társadalmi propagandát akarjuk velük szolgálni. Sajnos, ahogyan annak idején átgondolatlanoknak, rendszerteleneknek hatottak üzleti életünk reklámmanőverei, ugyanúgy ma a legjobb esetben is csak jóhiszemű tapogatózásnak mondhatjuk társadalmi propagandánk szöveghirdetésekben vagy plakátokban való szorgalmazását. Kétségtelen, hogy a város újjáépítéséhez minden eszközt meg kell ragadnunk és így az utcai propaganda eszközeit is, valószínűnek látszik, hogy a szükséges tevékenység irányítói feladatuk jelentőségével tisztában is vannak, de mégsem tudják elérni a kellő sikert, amire pedig szemmel láthatólag törekednek. Ennek a sikertelenségnek több oka van. Egyik például a város lakosságának szellemi fáradtsága; ezt a tömeget ma még időszerű és helytálló módszerekkel is nehéz lenne komoly érdeklődésre serkenteni - ezen kívül azonban a plakáttervezők nem mindig céltudatos fölfogása és hiányos alkotókészsége is komoly akadályt jelent. Továbbá nagy baj, hogy a napisajtóban olyan kritikai észrevételek jelennek meg, amik művészeink merészebb kísérleteit nevetségessé akarják tenni az utca járókelői előtt. Azt azonban nem veszik észre, hogy ugyanakkor saját magukat is mint kritikusokat sikerül leleplezniök azok előtt a plakáttervezők előtt, akik valamennyire tisztában vannak feladatukkal, és lelkiismeretesen kísérleteznek annak minél szakszerűbb megoldásával. Eddig azok a plakátszerű falragaszok voltak a legjobbak, szerepüket legcélszerűbben betöltők, amiket az újságok felelőtlen glosszaírói és kíméletlen szóviccelői a nyilvánosság előtt megtámadtak. így tehát kevésbé csodálkozhatunk azon, hogy a helyes irányt követő és nemzetközi viszonylatban is jelentős grafikusaink nem vesznek részt a szükséges társadalmi munkának ezen a területén. A szociáldemokrata párt propagandaosztálya oly módon kívánná csökkenteni ezeket a visszásságokat, hogy plakátpályázatot hirdetett, és az összegyűlt anyagból nyilvános kiállítást rendezett. Az elgondolás helyes, a kiállított anyag nívója azonban nem mondható kielégítőnek. A résztvevők teljesítménye nagyon kevés kivétellel nem mutat többet érzelmes naivitásnál, plakátjaik mind színben, mind formában alig lépik túl a szorgalmi munka határát. Fájdalmas, hogy kiforrott művészeink ilyen tüntetően távol tartották magukat a nemes versenytől, s ugyancsak elszomorító, hogy a jelentkező fiataloknak ez idő szerint - sem pregnánsabb mondanivalójuk, sem átütőbb erejű formai megnyilatkozásuk nincsen. Az elég nagy számú anyagból néhány jelentő23