Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Érsekújvár

népességű volt a város, de szemlátomást gyarapodott gazdasági és kulturálisjavakban. Anyám emlékezetében még alig él valami az egykori vár belső körén kívül abból a fejlődött s még mindig fejlődőképes városképből, amelyet a mai Érsekújvár mutat. A földből tömött, vályogból rakott, szalmafödeles viskók átépültek zsindelyes és cseréptetős téglaházakká, s ha annak idején csak összevont osztályú iskolája volt, ahol négy évjárat fiúi és leánykái zsúfolódtak össze egy teremben, az én gyermekkoromban már hat elemije, polgárija és főgimnáziuma volt a városnak. Fővárosi nívójú tanítói és tanári kara. A testgyakorlást az elemi osztályokban is szaktanár tanította, ünnepi felvonulásaink, versenyeink, majálisaink látványosságnak számítottak, egyszóval: fejlett diákélet alakult ki, s a városka ekkor már valóban városnak számított. Nagyapám mint „partifürer" még az első vasúti sínek lerakásánál dolgozott, az én gyermekkoromban gyorsvonatjáratunk volt, s a déli gyorsnál cigánybanda játszott a peronon, és a Rákóczi-indulóval búcsúztatta a tovaszáguldó vasutat hazai és idegen ámuló utasaival. Amikor 1910 körül külföldön csavarogtam, a nyugati átlagpolgár többet hallott és tudott a zenés állomású Érsekújvárról, mint az osztrák császárság hírnevével eltakart Magyarországról. A csehek megszüntették Érsekújvár romantikus s a világon talán egyedülálló zenekultuszát, magának a vasútnak szervezeti és forgalmi színvonala azonban tovább emelkedett. Több nagyszerű raktára és nagyszerű javítóműhelye van ma. Gyermekkoromban fiatal papok vezetésével szépen virágzott a különböző ipari szakmák segédeiből álló legényegylet, de ugyanebben az időben, körülbelül negyvenöt évvel ezelőtt megjelentek már a szocialista munkásmozgalom első képviselői és hirdetői is. Emlékszem rá, hogy az emberek csodát látni jártak a piactérre, ahol a vörösnyakkendős cucilista kőműveslegények szoktak csoportba verődni, ott vitatták meg gazdasági bajaikat, és ott kezdték meg az ige hirdetését. Egy primitívül értelmezett eszmekörnek primitív szószólói voltak ezek a hamarosan hírhedtté vált rebellisek, de tény, ha ilyen kezdetleges képzettséggel is, de ők rakták le annak a felvidéki munkásmozgalomnak alapköveit, amelynek ma számtalan tagja és intézményes oktatószerve van. Anyám még csak a földművelés, halászat és vadászat köréből (ezek voltak a tömegek foglalkozása) tud legendákat mesélni, én láttam, hogy szinte máról holnapra hogyan születtek meg a téglagyárak, a dohánygyárak, a bőrgyár, és inaskoromban indította meg üzemét vagy félszáz szakmunkással az első mezőgazdasági gépgyár. A munkásság soraiból eddig csak a vasutasok emelkedtek fel a normálisnak látszó életszínvonalig, s azontúl a gyári munkásság is hozzájutott megbecsüléséhez és jobb napi eledeléhez. Megnyitotta üzemét az első gépgyár, s ha egyelőre máshol van is, az uradalmi földeken megjelent a szántó-, arató- és cséplőgép. A köznép előtt amilyen irigylésre méltó kasztnak számítottak a kék ruhás, micisapkás vasutasok, ugyanolyan kiváltságos lényekké lettek a gyári timárok és a mezőgazdaság környékén 34