Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Érsekújvár

a speciális kovácsok, lakatosok és gépészek. Persze, mindez még kezdetleges ipari fok és nagyon is hiányos szociális állapot volt, de volt benne figyelemre méltó kezdeményezés és serkentő példamutatás a jövőre. Ugyancsak ebben az időben épült fel hatalmas tömbben a közkórház, és több számottevő orvosa és gyógyszertára volt a városnak. Ha nem jön közbe a világháború, és nem nyomorítja meg az életfejlődés lehetőségeit általában, akkor sok mindennel együtt bizonyára Érsekújvár is sokkal nagyobb és gazdagabb volna, mint amilyen ma. De így is él, és magában hordja a teljesebb kibontakozás csíráit. Tavaly ősszel láttam utoljára. A magyar szocialista munkások meghívására előadókörúton voltam Csehszlovákiában, és tizenkét állomásom közül egyik Érsekújvár volt. Sok régi ismerősömmel találkoztam, és az előadásom hallgatói úgy hallgattak meg, mint közülük valót. Hiszen nemcsak a munkások ismertek ezen a tájon, a mai tanári kar egy része ugyanúgy iskolatársam volt, mint Holota városbíró és Turcsányi szenátor. Örültem a viszontlátásnak, de nem kevésbé örültem annak a vasárnap délelőtti képnek, amely az Arany Oroszlán szálloda ablakából tekintve elém terült. Vasárnap délelőtti vásár folyt a piacon, nyüzsögtek a fekete ruhás parasztférfiak és a színesen öltözött leányok, a járdán a polgári fiatalság korzózott, s a tér közepén egyenes sorokban állongtak pirospaprikás és feketeborsos zsákjaik mellett a kofák s valamivel előttük parasztasszonyok, két előre nyújtott kezükben lapos, fehér tálat tartva, s a tálon fagyott zsírban pirosra sült liba díszelgett a napfényben. Ó, felejthetetlen gyermekkorom, s ki tudja, merre hanyatló öregedésem. Ó, derék kisváros, ahol születtem és játszadoztam, örülök néked, s ahogyan megígértem nyolcvanéves anyámnak, őt is elviszem házaid és embereid közé, hogy életében ő is örüljön neked. Népszava, 1938. november 5. 35