Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Anyám címére (Részletek)

ANYÁM CÍMÉRE (RÉSZLETEK) Negyedik levél [...] Egy alkalommal felszólítottak, hogy mondjam el, hogyan lettem vasmunkásból költővé. Lehet, hogy a világ legegyszerűbb kérdését intézték hozzám, és sajnos nem tudtam rá ugyanilyen egyszerű és egyértelmű választ adni. Valóban, boldog kamaszkoromban épület- és géplakatos voltam, s most csakugyan verseket írok, ami többé-kevésbé arra vall, hogy költő vagyok. Különös átváltozás lehetett, hiszen mindmáig magam sem vettem észre, hogy megtörtént. Gyarló kis gyerek voltam, mikor az egyik nyári reggelen, miközben az ucca porában játszottam, egy különös kis öregasszonyt láttam közeledni a piactér felől. Valószínűleg szerda lehetett, heti vásár napja, mert rengeteg ember jött-ment az utcán. Majdnem valamennyiöket ismertem, némelyekkel már beszéltem is, másokra csak úgy látásból emlékeztem, kivéve azt a kicsiny öregasszonyt, aki egészen idegennek tűnt előttem. Hosszú fekete szoknyát, csipkés gallérú, fekete blúzt viselt, a fejkendője is fekete volt, álla alatt nagy másnira kötve. Mikor eltipegett mellettem, felálltam a porból, hogy jobban láthassam a különös idegent. Mintha megbabonázott volna, értelmetlenül bámultam utána, s aztán egyszerre csak észrevettem, hogy egy nagy tarka kakast cipel a jobb kezében. Á kakas lábait fogta, s a súlyos test, mintegy döglötten lógott ki a markából, fejjel lefelé. S ez a fej olyan vörös volt, mint a pipacs, vagy mint a véres húsdarab, amit a mészáros vaskampóján lehet látni. Nem tudtam betelni a látvánnyal, hiszen a kakas feje nemcsak rémítően vörös volt, hanem rongyosnak is látszott, nyilván duzzadt, erősen csipkézett taréja miatt. Az utcán nagy volt a por, az öregasszony majdnem elsüllyedt benne. Időnként megállt, hogy kipihenje fáradalmait. Ahogy az útkereszteződéshez ért, hirtelen prüszkölni kezdett, s ekkor mintha megfeledkezett volna terhéről, jobb kezét fölemelte, hogy megdörgölje vele a viszkető orrát. A kakas puffanva a földre esett, de csak egy pillanatig maradt a porban, s ha az előbb még döglöttnek látszott, most roppant elevenen talpra ugrott, máris szétcsapta a szárnyait, és felkapta magát a levegőbe. Az ucca egyik ága kelet felé, a hegynek vezetett. A kakas tétovázás nélkül ebbe az irányba szállt, egyre gyorsabban és egyre magasabban. Láttam, hogy az öregasszony kétségbeesett jajgatással toporzékol a porban, s a kakas fényesen, mintha aranyból lennének a tollai, egyenesen csak száll, száll a sugárzó reggeli nap irányában.