Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Anyám címére (Részletek)

Csodálatos volt. Később úgy emlékszem rá vissza, hogy azt is láttam, amint a kakas mintegy tüzes, nyitott kapun át berepült a napba. Vagy negyven év múltán a primitív népek költészetéből összeállított egyik antológiában erre a kis versikére bukkantam: Hold, Hold, Talán te is meghalsz, de ma még látlak. Hadd ékesítsem fejed vérvörös tollakkal, te vagy a legszebb madár a számlálhatatlan éjszakákban. Ekkor megint felmerült bennem a feledés hamujába hullott gyerekkori emlék a fekete ruhás, kis öregasszonyról és a kakasról, amely fénylő tollakkal és óriási szétterített szárnyakkal berepült a napba. Gondoltam, vájjon nem az én kakasom-e az a holdmadár, amelyről az indián költő dalol versikéjében? Mért ne volna ez lehetséges? Berepült a napba, amely éjszaka holddá változik, s azóta talán már nincs se nap, se hold - csupán az a bizonyos kakas sétál fenn az égen, hol aranyszínű, hol meg ezüstszínű ruhájában. Közben azonban sokminden történt velem az életben. Ma könyveket olvasok, és magam is írok könyveket. Valóban különös s a számomra teljesen megmagyarázhatatlan játéka a sorsnak. Amit mondani tudok róla, nem egyéb gyarló mellébeszélésnél. Húsz éves koromig azt hittem, az ember minden értéke fizikai erejében fejeződik ki. Majdnem gyűlölettel kerültem az iskolát, a vas és a tűz után vágyakoztam, nagyszerű elképzeléseim (talán nem is elképzeléseim, hanem valahol a tudat alatt háborgó, mindenáron előtörni készülő érzéseim) voltak arról az intenzív és erőszakos munkafolyamatról, ahogyan, mondjuk, egy kovácslegény tűzbe teszi a vasrudat, aztán fehérizzón rácsapja az üllőre, és kemény ütlegeléssel lámpavasat, kocsitengelyt vagy szép S-alakzatot formál belőle az emeletes udvarok és sírkertek rácsaihoz. Jónéhány évig dolgoztam tűzzel és vassal, aztán egy könyv került a kezembe, s egyszerre úgy éreztem, hogy én is tudnék könyveket írni. Sőt úgy éreztem, hogy valójában a könyvek írása az az igazán nekem való feladat, ami némi boldogsággal töltené be nyughatatlan életemet. Elkezdtem írni sok szeretettel és odaadással, de az életem ettől sem lett nyugodalmasabb. Részben kielégültem az írás által, másrészt azonban egyre elégedetlenebb lettem nemcsak a környező világgal, hanem önmagammal is. Versekkel kezdtem, sokminden ágazatán végigjártam az irodalomnak, sőt a művészet más formanyelvén is kísérleteztem, nem az újdonság iránti kíváncsiságból, hanem belső, teremtő kényszerűségből. Elindultam valahonnan valamit megkeresni, de hogy mit s miért, azt éppen úgy nem tudnám megmondani, aho28