Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Egy ember élete (Részletek)

- De hiszen maguk se papok, és mégis megélnek. Mért akarják, hogy én úr legyek? - Te oktalan gyerek, hát így akarsz élni, ahogyan mi élünk? Emberi élet a mi életünk? Nézd meg a kezeimet, s még egy becsületes rongyot sem tudok nektek venni. S a szegény apátok? Amióta együtt vagyunk, még egy éjszakát nem aludt itthon. Be van fogva abba az átkozott patikába reggeltől reggelig. Huszonöt forintért egy hónapig dolgozni, s egy fél font hús tizenöt krajcár. Ha neked adhatnám az eszemet, milyen más ember lenne belőled ! Az idősebb testvérem sipította az anyám mellől: -Csak te ne menj inasnak, tudod! Mért nem mész el papnak, ha a mamácska meg a tatácska mondja ? A másik már csúfolódott: - Huj, huj, te suszterinas ! - No, hagyjátok őtetl - mondta az anyám már nevetve. - Majd meglátja ő egyszer, hogy igaza volt az anyjának. De sajnos, akkor már későn lesz ! Egész este a másnapi nagy napra készülődtem. A könyveimet még lámpagyújtás előtt maradék nélkül átvittem az egyik szomszédba, és odaajándékoztam egy málészájú első osztályosnak. - Nesze - mondtam neki -, zabunk nincsen, de egy esztendőre ez is elég ennivaló lesz neked ! Az ördög vagy az isten költözött belém, nem tudtam. De bizonyos, hogy ezen a napon emberré lettem, akinek vörös, meleg vér folyik az ereiben, és határozott akarat sarjad a lelkében. Vannak emberek, akik sehogy sem tudják megérteni, hogy valaki egy bandzsal vagy rozsdaszeplős nőbe lehet szerelmes, hogy valaki csöndes megadással vagy éppen ragaszkodó szeretettel járjon le ércet fejteni a bányába. Kétségtelenül, a világ minden porcikájának megvan az az ereje, hogy bizonyos fajtájú embereket szinte rajongó szeretettel magához vonzzon. Különben hogyan volna lehetséges az a folytonos ellenségeskedés s az a mégis kiegyenlítő megosztódás, az életnek az a pontos összedolgozása, amiben élünk? Elindultam a zavaros, felmérhetetlen élet felé, és nem tudtam megérteni legközelebbi hozzátartozóimnak a dolgaim felett való kétségbeesését, és ők nem tudták megérteni az én megtörhetetlen vágyakozásomat a piszkos műhelyek, a szinte baromi munka hangos, megfeszített lendületei és az ebben a munkában hatalmas, durva legényekké idomult emberekfelé. S a dolgok és az események nem nyúltak hozzám selyempuha kezekkel. Öt rekedt hangú és durva, megnyúlt kamasz közé kerültem. A mester vezetett be a műhelybe, és azt mondta: - Itt van egy újonc, ne bánjatok vele komiszul ! Ez neked is szól, te vén lator ! 17