Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Egy ember élete (Részletek)

[2] Vagy félóra hosszat állhattam a szederfának nekitámaszkodva, mikor az anyám kiszólta konyhából: - Gyere be attól a fától ! Mit szól hozzá, ha valaki meglátott? Átmentem a konyhába, be a szobába, s az egyik sarokban letettem a kutyaól alól előkapart könyveimet és a bizonyítványt. Vártam, mi fog történni ezután. Valami rossz? Attól nem féltem. Mindenre el voltam készülve, és a részemre az lett volna a legkínosabb, ha most nyugodtan békében hagytak volna. Éreztem, hogy harcra kész vagyok, és éreztem a nagy körmeimet... Csak anyám fejét ne látnám olyan fényesen és szomorúan ingadozni a teknő fölött. A sűrű levegőben hol jobbra, hol balra rándult, és néha egészen elsülylyedt az opálos ködökben. Szerettem volna kimenni hozzá és mondani valamit... de minek? Bizonyosan csordultig van könnyekkel, s ha csak hozzáérek, csaka hangom meghallja, kibuggyan belőleafájdalom. - Gyere ki, itt van egy kis leves... egyél ! - Köszönöm - mondtam nagyon szelíden. Jó akartam lenni, de nem tudtam, hogyan mutassam meg magamat ilyennek. - Gyere, edd meg ! Nem tudom, ha apád hazajön, mi történik. Sajnállak, te szegény gyerek, nagyon sajnállak. - Köszönöm, nem vagyok éhes - de odamentem a tűzhelyhez, kezembe vettem a tányér levest, hogy a konyhaküszöbre vigyem, leüljek, és megegyem. - Nem vagyok éhes - mondtam még mozgás közben is, de már csak azért, hogy mondjak valamit, hogy ne kelljen a csöndet hallanom, aminek hangja, színe és súlya volt az anyám körül. Éreztem, hogy anyámmal szemben jóvá kell tennem valamit, akartam, hogy a hangom, a szelíd, megadó hangom simuljon hozzá, és ebben a pillanatban - nem tudom, miért-kiesett a kezemből a tányér, csörömpölve eltörött, és a zsíros leves szétfröccsent a már kimosott ruhán. - Hát így adod vissza azt, hogy még mindig jó vagyok hozzád? ! Nem tudtam válaszolni. Végre kibuggyant belőle a keserűség, hosszan és panaszosan sírt. Lassan mozgott, mintha álmos lett volna, és beszélt, beszélt, beszélt, és újra szedett levest, odavitte a küszöbre, és közösen ettünk a tányérból. Hallottuk az apám köhécselését. Bejött a kapun. Anyám közelebb húzódott mellém a küszöbön, hogy hely maradjon az átjárásra. Mikor az apánk hozzánk ért, felkeltem, és kezet csókoltam. Engedte. Ez annak a jele volt, hogy a bizonyítványról még nem tudott semmit. Anyám is nekibátorodott, mosolyogva köszönt. -Alászolgája! - mondta apám, és mindjárt tovább az ő tótos zsargonjában, amelyben mindnyájunkat magázott.-Aza lebo, kérem szépen, nincsen maguknál asztal ? Micsoda dolog az, kérem szépen, mint a koldus cigányok? - Vártunk rád-felelte az anyám, aztán bementünk a szobába. A tálalás köz11