Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Hegyi Loránd: Adalékok Kassák Képarchitektúrájának értelmezéséhez

szet látens konstruktív mozzanatait erősíti fel: a rombolás után egy merőben új egység megteremtésének,a „tabula rasa" szemléletnek,a minden korábbi művészeti megnyilatkozást félresöprő, igazán hiteles ,,új művészet" megalkotásának programját. Kassák művészetszemléletében mindvégig jelen van a tízes és korai húszas évek dadaizmusának művészetellenessége, már ami a korábbi korszakok „polgári" művészetét illeti (s ebbe, dadaista recept szerint,az impresszionizmus,expresszionizmus,futurizmus kritikája is benne foglaltatik); s ugyancsak jelen van az egyes művészeti gesztusnak világrendet szervező,az „új világot" hirdető-proklamáló.egy új embert felnevelő univerzalista értelmezése.Az „új művészet" közvetlenül - és heroikus naivitással - vonatkozik az „új világ" teljességére. Kassák így ír erről: „A konstruktivista művészek szociális ember volta az,ami a mai szokatlan és száraz geometriai formákban kifejeződik. S itt többé nem esztétikai, hanem életformákról van szó."

1

1 Ez a meggyőződés közvetlenül az antiművészeti programokból épül be Kassák gondolatvilágába: csakhogy az antiművészet a destruktivitás kiterjesztését,a romboló gesztusok univerzalista felfogását vallja magáénak, Kassák pedig az építő,vizuális rendszereket szervező gesztusok univerzalista értelmezését nyújtja. A szemléleti rokonság abban áll,hogy mindkét esetben megszűnik az egyedi,elszigetelt, személyes jelentőségű,önkifejezésen alapuló,a személyes stílus eltárgyiasítását hordozó műtárgyhoz kapcsolódó művészeti gesztus autonómiája; s az autonómiát az univerzalista értelmezés, illetve ennek „gyakorlati" végrehajtása,az expanzionizmus váltja fel. Akár a világ látszatrendjét megbolygató,a polgári racionalitás homlokzata mögötti értelmetlenséget az irracionalista káosz - művészi,azaz antiművészeti - felidézésével leleplező dadaista gesztusokról legyen szó,akár pedig a konstruktivista építés tiszta,elvont,geometrikus rendszereiről, mindkét esetben az alkotás, a művészeti - vagy antiművészeti - gesztus magára az univerzumra, magára az élet teljességére,az „új világrend megszervezésére",vagy a régi,elkorhadt világrend destruálására,a polgári értékek defetisizálására vonatkozik. Az egyes gesztusok értelmezése messze túlnő a műalkotáson: a műalkotás,az antiművészeti gesztus a valósághoz való általános, mindenre kiterjedő viszony demonstrációjává válik. Az univerzum tehát közvetlenül kapcsolódik az egyes műalkotáshoz; allegorikus értelemben egy „új világrend" megteremtését, illetve a régi lerombolását foglalja magába. Ezért írhatja szent naivitással - és a történelmi helyzet által alátámasztott hittel - Kassák: „Úgy mint ahogyan a keresztény művésznek életérzése és világszemlélete szerint adekvát forma volt az ég felé nyúló gótika,a szociális embernek adekvát formája az egyszerű,tömör négyzet."

1

2 Ahogyan a duchamp-i gesztusban egy közönséges,gyárilag előállított biciklikerék piedesztálra emelése, műalkotássá nyilvánítása sem a műtárgy érzékikonkrét-plasztikai minőségeiben tárgyiasuló személyes önfeltárulkozás,hanem a művészi érték meghatározására,

s ezen keresztül a kultúra egész intézményének kritikai vizsgálatára,a hamisnak vélt értékek defetisizálására irányuló,általános jelentőségű,személyesen túli „tett",éppúgy egy kassáki képarchitektúra is,a maga egyszerű,tömör,geometrikus formarendszerével egy új,univerzálisnak tekintett,általános érvényű értékrend,egy „új világrend" demonstrációja. Nem szimbóluma egy eszmének, hanem demonstrációja egy ér56