Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Hegyi Loránd: Adalékok Kassák Képarchitektúrájának értelmezéséhez

tékrendszernek. A műalkotás önértéke megszűnik; létének értelmét a „nevelő" és a „demonstráló" funkciója adja meg,így a művészi cselekvés univerzalista felfogása kerül előtérbe. A „nevelő" funkcióról Kassák ezt írja: „A művészet átformál bennünket,

s mi képessé válunk környezetünk átformálására."'

3 A „demonstráló" funkcióról pedig a következőket mondja Kassák: „A mai művész mint világszemléletes ember ismét mint kinyilatkoztatást hozza magával a művészetét. Nem a világ képét,hanem a világ lényegét.Architektúrát.Az új rend szintézisét."

1

4 Másutt: „A képarchitektúra azt hiszi magáról, hogy ő egy új világ kezdete."

1

5 Ismét másutt: „A mi korunka konstruktivitás kora. A transzcendentális légkörből kiszabadult produktív erők egycélúság-kényszerűségével a napi praktikusság emberével az osztályharcon keresztül megkezdték az osztályok társadalmi összeépítését,és a művész kezéből is kiütötték az esztétika patikamérlegét, hogy szintén felhozhassa magából a szétesett világ új egységét: az erő és szellem architektúráját."

1

6 Az új, konstruktív művészet tehát megteremti az „új egységet" erő és szellem között; kinyilatkoztatja az „új rend szintézisét"; ezáltal pedig egy „új világ kezdetét" demonstrálja a művészetben.Ez pedig rácsúszik az „új világ" megteremtésének programjára. A művészeti cselekvés univerzálissá válik: nyomában egy „új világ" születik meg.„És nincs többé külön társadalom,és nincs többé külön művészet." - mondja ki Kassák, konstruktív,építő tartalommal telítve az antiművészet jelszavát.

1

7 A műalkotás univerzalista értelmezése ugyanakkor többféle lehetséges pályát jelöl ki az expanzionista gyakorlat számára. A tízes évek végi,húszas évek eleji expanzionista művészeti megnyilatkozások másként és másként kísérlik meg az autonómiájától megfosztott művészi cselekvés „kiterjesztését" a már nem művészet területeire,a társadalomformálás,a politikai cselekvés,a környezetalakítás,a használati tárgyalkotás,az építészet,a film, a színház,vagy akár a népünnepélyek és politikai tömegdemonstrációk területeire. A Képarchitektúra manifesztumában, Kassák és köre elméleti írásaiban mindvégig jelen van az expanzionizmus.Ilyen értelemben jogos Szabó Júlia megállapítása,miszerint: „A MA-kör konstruktivizmusát költői konstruktivizmusnak nevezhetnénk vagy dadaista konstruktivizmusnak,

s ez csak elméletileg képtelenség."

1

8 Véleményem szerint sem elméletileg,sem pedig a művészeti gyakorlatot tekintve nem tűnik képtelenségnek a dadaizmus és a konstruktivizmus szerves összefonódása,éppen az expanzionizmus, illetve a művészi cselekvés univerzalista felfogása alapján. Az expanzionizmus, mint láttuk,a totális destrukcióban a kiüresedett értékek lerombolását,a művészeti intézményrendszerek kritikai vizsgálatát és radikális átalakítását,a művészet új funkciójának meghatározását és egy új, nyitott műtípus kialakítását kísérelte meg; az antiművészet a valóság egészének „negatív esztétizálására", „romszerűvé tételére" vállalkozott.Ugyanez az expanzionizmus a konstruktivizmus különféle megnyilatkozásaiban már az „új világrend megszervezésére",egy „új világ" tényleges felépítésére vállalkozik. Ahogy Kállai Ernő írja 1922-ben: „A konstruktív művészet egy minden mozzanatában hatalmas,architekturális renddé összegeződő társadalmi élet 57