Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)
Perneczky Géza: A boldog sziget
Ha a képarchitektúra-kiáltványról magukra a képarchitektúra-képekre emeljük a tekintetünket, akkor ezek a síkgeometrikus kompozíciók azt mutatják,hogy majdnem így van. Kassák nemcsak a valóságos forradalmat desztillálta a tudat forradalmává, hanem a valóságos építészetet is a tudat síkjára emelte átjelzéssé,utalássá,agitatív gesztussá redukálta.És paradox módon ezzel mégis többet adott,mint amennyit egy valóságos architektúra adhatott volna. Mert ha az épületnek ez a redukált formája nem is lakható,az architektúra ideológiája azért még beléje költözhet. Elég,ha a művész csak egyszerűen az építészet elvei szerint gondolkodik,vagy az építészet konkrétságát,önmagára hagyatkozó lezártságát és autonómiáját a kisebb műfajokban, mint például a táblakép,a grafika vagy a relief terén ismétli meg. Költői gesztus, mágikus ismétlés ez. Az építészeti szemlélet megismétlése a fontos, mert azzal megidéztük magát az építészetet. Úgy látszik, hogy az építészet mégoly töredékes jelenléte is elég ahhoz,hogy kapcsolatunk legyen az építészet szülőanyjával,az élettel, illetve a társadalommal - mindazzal,amit a tágabb értelemben vett világnézet jelenthet. Ezért mer Kassák így általánosítani: ,,A konstrukció architektúra. Az abszolút kép a képarchitektúra... nem kép többé a szó akadémikus érteimében.Ö egy aktív társ az életünkben^ mindenség szimbóluma... A képarchitektúra elvet minden iskolát,önmagunk iskolázását is... nem akar semmit. A képarchitektúra mindent akar... nem is a szobában akar elhelyezkedni. A képarchitektúra maga a szoba akar lenni,maga a ház akar lenni,sőt a te legszemélyesebb életed akar lenni... nem akar meghalni a falon. A képarchitektúra amerikai kaliberű város, ki látótorony, tüdőbetegek üdülőhelye és népünnepély is akar lenni..." És végül a varázs-szó,ami mindezt lehetővé teszi: „Mert a képarchitektúra művészet,a művészet pedig teremtés és a teremtés minden." Eddig a manifesztum. Kassákot ott hagytuk el,amint az emigrációban eltűnnek horizontjáról a biztos partok és süllyedni látszanak az ismert kontinensek. Amint tempózik tovább előre. És látjuk, hogy a képarchitektúrával meg is érkezett valahová. Igaz csak egy redukált formájához annak,amit eredetileg szeretett volna,csak egy modellhez, egy szigethez.De amiként vannak szigetek,amelyek kicsiben egy egész kontinens életét és felépítését ismétlik meg,úgy elképzelhetők művészi modellek is,amelyek a világ átalakított,korrigált formáját teszik szemléletessé - és kívánatossá. Amit Kassák modellje szemléltet,az az 1920 körüli évek világa,ahogyan azt a forradalomban és a művészetben egyaránt egyetemes igénnyel föllépő ember látta. A kibontakozó kép,az 1920-as évek konstruktivizmusa anynyira újszerű,olyan radikális, hogy még sokáig kétséges marad,elfogadható e valamiféle modellnek. A tett,ami létrehozta ezt a képet,a műfaj,ahogy politikus és művész egy személybe sűrítve papírra veti a látomást,ez a forma azonban nagyon régi.Az első szigetet,amelyet a fantázia hozott létre,és amelyen egy jobb világ épült föl, Utópiának hívták. 41
