Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Korner Éva: Adalékok a magyar képzőművészeti avantgarde történetéhez a két világháború között. Kassák Lajos helye a magyar avantgarde tendenciákon belül

előadásában leszögezi, hogy ,,a termelési viszonyok gyökeres megváltozása esetén nemcsak a stílus, hanem a művészet műfaji tagolódása is megváltozik",és olyan műfajokra van szükség,amelyek a legszélesebb tömegeket pszichológiailag és gondolatilag a legaktívabban képesek befolyásolni. Ilyen műfajok a „tömegszínház",a proletárünnepek,a fotó,a film,az építészet,a klub mint a közösségi élet fontos színtere,eszmei és architektonikus struktúrájának megfelelő dekorációval,amely semmiképpen nem lehet a régi értelemben vett illuzionisztikus táblakép a maga „polgári individuális-analitikus realizmusával". Berlinben, de még inkább a Bauhausban hasonló problémák születnek és a válaszok is rokon szelleműek.Gondoljunk Piscator színházára,és a Bauhaus művészet-demokratizálási programjára,amely a „műtárgy" fogalom megszüntetésével az emberi környezetet a maga teljességében és minden elemében a művészet szintjére akarta emelni. A Szovjetunióban és Németországban - ha tényleges feltételek,feladatok és perspektívák eltérőek voltak is, egyaránt előtérbe került a szociális igényt teljesítő építészet,a kollektív eszmei befolyást gyakorló színház és film,a művészi tömegtermelés produktumai. Ezzel egyidőben a hagyományos festészet,szobrászat,grafika vesztett jelentőségéből. S megtörtént a döntő lépés az élet és művészet határkövének megdöntésére. Az avantgarde Magyarországon 1926 után mind a szovjet, mind a németországi tapasztalatokat gyümölcsöztette. Fontos feladatnak tekintette a munkástömegek és a diákok megnyerését^ beavatkozást a szociális kérdésekbe,és ezek napirenden tartását,

s fuzionálni akart a modern technikával is.Mindezt a célkitűzést azonban nem volt módjában átfogó programlánccá fűzni,gyakran csak kisebb praktikus feladatok jöhettek szóba. A fél évtized magyar avantgarde mozgalma bár területileg most együtt zajlott,szellemében nem volt egységes,

s egyes csoportjai, illetve képviselői csak egyes feladatkörökre koncentráltak. A frontvonal az illegális kommunista párt platformjától a munkásosztály „általános emberi kifejlődésén" való munkálkodás programján keresztül a bauhausos szemléletig terjedt,fő képviselői Tamás Aladár, Palasovszky, Hevesy, Kassák,Simon Jolán, Bortnyik, Molnár Farkas, Fischer József stb. Fórumai: a Dokumentum,365,100%,Új föld,Munka,és ennek kiadványai, Magyar Grafika, Reklámélet,Tér és Forma, Népszava stb.; a Mentor könyvesbolt,a Tamás Galéria,a KUT egy-egy kiállítása. A tevékenységi területek: színjátszás,építészet, fotó, karikatúra,fotómontázs, reklámgrafika. Ez a felsorolás is mutatja,hogy a példaképül szolgáló nagy avantgarde mozgalmakhoz képest a magyar mennyire szaggatott.A közelebbi vizsgálat még azt is megmutatja, hogy az egyes részterületek is milyen szűk korlátok közé szorultak. Ezeket a hiányokat és korlátokat a magyar avantgarde különböző csoportjai kulturális-művészeti és szociális-politikai témájú cikkekkel,előadásokkal pótolta.így a folyóiratok - különösen a Dokumentum,a Munka (Kassák) s az Új Föld (Tamás Aladár, Bortnyik) - és az általuk szervezett estek mintegy önállósult, hézagpótló „műfajjá" váltak. Az avantgarde első színpadi kísérlete a korszakban a Zöld Szamár színházban zajlott le (Palasovszky, Hevesy, Bortnyik, Molnár Farkas). Ennekszatirikus-ironikus-ambivalens hangvételével szemben a későbbiekben a piscatori és a szovjet tömegszínház példájától vezérelt kórusszínpadok,világnézeti kabarék az illegális KP szellemi vezérletével egyértelműen 18